A világ népességének harmada elhízott vagy túlsúlyos

Washington |

<p>A világ népességének csaknem egyharmada elhízott vagy túlsúlyos, és egyre többen halnak bele a súlyfelesleg okozta egészségi problémákba - figyelmeztettek kutatók a New England Journal of Medicine című folyóiratban hétfőn közölt tanulmányukban.</p>

A szakemberek szerint 2015-ben csaknem négymillió ember halt meg szív- és érrendszeri betegségek, diabétesz, a rák egyes típusai, valamint a túlsúllyal összefüggő egyéb betegségek következtében. Mindez azt jelenti, hogy 1990 óta 28 százalékkal nőtt a túlsúllyal kapcsolatos halálozások aránya.

A Washingtoni Egyetem egészségügyi központjának kutatói szerint 2015-ben 2,2 milliárd ember, vagyis a Föld lakosságának 30 százaléka küzdött súlyfelesleggel. Ebből majdnem 108 millió gyerek és több mint 600 millió felnőtt tartozott az elhízott kategóriába, ami azt jelenti, hogy a testtömegindexük - BMI, a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték - meghaladta a 30-at.

A 195 országra kiterjedő és az 1980 és 2015 közötti 35 évet vizsgáló tanulmány eredményei szerint a halálozások több mint 60 százaléka az elhízottak csoportjában történt.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint az elhízottak aránya folyamatosan növekszik 1980 óta, több mint 70 országban megkétszereződött, a legmagasabb - majdnem 13 százalék - az Egyesült Államokban. Az elhízott felnőttek arányát tekintve Egyiptom vezet mintegy 35 százalékkal.

Néhány országban - Algériában, Törökországban és Jordániában - a gyerekek körében gyorsabban növekszik az elhízottak aránya, mint a felnőtteknél.

Az ENSZ szerint mindeközben csaknem 800 millió ember, köztük 300 millió gyerek fekszik le minden nap éhesen.

A szakértők szerint elsősorban a helytelen étrend és a tétlen, ülő életmód az oka a túlsúlyosak számának növekedéséért.

Az urbanizáció és a gazdasági fejlődés nyomán a szegény országokban is egyre nő az elhízottak aránya, ahogy a lakosság maga mögött hagyja a tradicionális, zöldségekben gazdag ételeket és egyre inkább áttér a feldolgozott élelmiszerekre.

A londoni székhelyű Overseas Development Institute Mexikóban, Brazíliában, Kínában, Dél-Koreában és Nagy-Britanniában végzett felmérése szerint a feldolgozott ételek - többek között fagylaltok, hamburgerek, rágcsálnivalók és csokoládék - ára csökken 1990 óta, míg a friss gyümölcsöké és zöldségeké emelkedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?