Budapest. A sokmillió évvel ezelőtt élt velociraptor – amely a Jurassic Park című filmben is szerepelt – éles, elforgatható karmait kapaszkodásra, mászásra használhatta, de aligha tudta vele marcangolni áldozatait – vélik brit kutatók. Laboratóriumi modellkísérletekkel kimutatták, hogy a kb.
A vézna velociraptor halálos ölelése csupán legenda
A Kréta-korban tényleg élt egy kis és közepes méretű, könnyű felépítésű és gyorsan futó dinoszaurusz család, a Dromaeosauridae. A kövületek tanúságai szerint ügyes ragadozók voltak, és egyik fajtájuk, a Deinonychus falkában vadászott. Közös jellemzőjük volt, hogy éles karomban végződő, nagy második ujjukat 200 foknál is jobban el tudták fordítani, és sokak szerint ezzel belezték ki áldozataikat.
Dr. Phil Manning, a Manchester Museum paleontológiai gyűjteményének kurátora, a helyi egyetem őslénykutatója elhatározta, hogy végére jár a szakmai körökben is elterjedt elképzelésnek, amely szerint a kis ragadozó egyetlen mozdulattal fel tudta hasítani áldozatai hasát. A Dromaeosaurus karmának mesterséges mását egy robotkarra erősítette, s így próbálta ki, milyen veszélyes lehetett a 2 méter hoszszú, 40 kilogramm súlyú velociraptor. A kevlárral és szénszállal borított alumínium karom disznó- és krokodiltetemekbe csapott, de a várt hosszú hasítások helyett csak kis kerek lyukak keletkeztek. Nagyon valószínűtlen, hogy ilyen sebek halálos veszélyt jelentettek volna a nagy dinoszauruszoknak, de kisebb zsákmányt nyilvánvalóan megölhettek.
A Velociraptor vagy Deinonychus veszélyes ragadozó volt, de hollywoodi tálalása túlzó, a velociraptor halálos ölelése csupán legenda – állapította meg a kutató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.