<p>Akinek megadatott, hogy egészséges gyermeket neveljen, kövesse növekedését, örüljön sikereinek, az el sem tudja képzelni, milyen emberi nagyságot, mekkora önfeláldozást követel egy beteg gyermek elfogadása. </p>
A Vasárnap angyala: Eszter ajándéka
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/vasangyalsomogyi_tibor_0.jpg.jpg?itok=wkZIAduG)
Az egyházgellei Boros Eszter tudja, mit jelent ez, mert tizennyolc éve gondozza örökös csecsemő fiát. Zokszó nélkül, nem csupán beletörődéssel, olykor még boldogsággal is, mert ő egészségesnek látja. Bálint december 27-én tölti be a tizennyolcadik évét, de soha nem lesz felnőtt. Egy vírusos agyhártyagyulladás, amely nyolc hónapos korában érte, egész családja életét meghatározta, de főleg az édesanyjáét. „Bálintka egészséges kisfiúnak született, szépen fejlődött is. Semmi előjele nem volt a betegségnek mindaddig, míg egyszer elterülve, kifordult szemekkel nem találtam a kiságyban. Gyorsmentővel vitték Pozsonyba, három hétig volt kómában. Mikor felébredt, felismerte a hangomat, de az orvosok rögtön megmondták, hogy fokozatosan halnak el az agysejtjei.” Mivel bocsátotta őket el Kovács László docens, a pozsonyi gyermekklinika főorvosa? Hogy tartható életben egy 18 éves kisbaba? Mennyiben segít az állam egy ilyen beteg ellátásánál? Miért kell hetente kétszer speciális iskolába elfuvarozni annak ellenére, hogy az orvosok is igazolták, a pedagógusok is tudják, mindenki látja, hogy semmi értelme? Kire számíthat ez a példás anya? Minderre választ kapnak és megtudhatják, milyen egy igazi földi angyal, ha elolvassák a Vasárnap aktuális számát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 04.24.
Vendégségben a VASÁRNAP A csatai Romano Kherben
2016. 12.27.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.