A takarmány-kiegészítő anyagok fogyasztása – csak fokozatosan

A takarmány-kiegészítő anyagoknak elsősorban az a feladatuk, hogy a keveréktakarmányokban segítsék a zavartalan anyagcserét és a tápanyagok jobb hasznosulását. Egyúttal az állatok normális fejlődéséhez is szükségesek.

A karbamidot elsősorban a fehérjében szegény téli és nyári takarmányok kiegészítésére célszerű felhasználni. Napjainkban egyre inkább terjed a szintetikus karbamid felhasználása a kérődzők takarmányozásában. Maga a szer 46,7% nitrogént tartalmaz, amely a kérődzők emésztőrendszerében – bizonyos százalékban – fehérjeként hasznosul. Megfigyelések szerint adagolásával mintegy 20-30%-ig fedezhető a kérődző állatok fehérjeszükséglete. A napi takarmányadagokba akkor érdemes bekeverni, ha a fehérjeszükséglet más alkotókkal nincs kielégítve, tehát a takarmány karbamid adagolása nélkül fehérjehiányos. Az állatokat azonban csak fokozatosan ajánlott hozzászoktatni a fogyasztásához.

Ügyelni kell arra, hogy a karbamid adagja 100 kg élősúlyra vetítve ne haladja meg a napi 20, illetve 25 grammot. Ennek megfelelően a fejős tehenek napi maximális fejadagja 200 gramm, a nyári meleg időszakban azonban csak 150 gramm lehet. Ha a fehérjeellátás szűkös, akkor a kérődzők akár 100%-ban is képesek a karbamidot hasznosítani. Túladagolása azonban felesleges és veszélyes, mert mérgezést okozhat. a felesleg pedig nem hasznosul az állatban, hanem kiürül a vizelettel. Ha mérgezési tünetek lépnek fel az állatoknál, akkor ajánlott 2 liter ecetet vízzel háromszorosára hígítva a bendőbe juttatni.

A takarmányadagok megfelelő mésztartalmának biztosítására, illetve a legfontosabb ásványi sók helyes arányának beállítására a szénsavas takarmánymész szolgál. Különösen a nagy adagok takarmányt vagy kizárólag abrakféléket fogyasztó állatoknak van szükségük ilyen mészkiegészítésre. A fejlődésben levő, a vemhes, vagy sok tejet termelő állatnak szintén szüksége van rá. A takarmánymeszet gyakran hibásan adagolják, minden állatnak egyformán pl. 2% meszet tesznek az abrakkeverékébe. Ehelyett inkább vegyük figyelembe az etetett takarmányok természetes mésztartalmát és ennek alapján adagoljuk a kiegészítőt. A takarmánymeszet mészkőből aprítással, majd az őrölt anyag osztályozásával állítják elő. A kalcium-karbonát mellett magnézium-, alumínium- és vas vegyületeket, továbbá sziliciumoxidot is tartalmaz. A keveréktakarmányokba csak olyan takarmánymész dolgozható be, amelynek kalcium-karbonát-tartalma legalább 95%, magnézium-karbonát-tartalma kisebb 1,5%-nál. Víztartalma legfeljebb 0,3% lehet, így még jól elkeverhető a tápokban. A kémiai összetételen kívül ajánlatos a szemcseszerkezetet is ellenőrizni, mert a nagyobb szemcseméretű, durva mészkőliszt nem szívódik fel az állati szervezetben. Az állati szervezetben a só nem raktározódik el, ezért pótlásáról az állatfajnak megfelelő menynyiségben gondoskodni kell a napi takarmányadagokban. A takarmánysót lehetőleg lisztfinomságúra felaprítva kell a takarmányadagba belekeverni. Erre azért van szükség, nehogy az állat emésztőrendszerében a nagyobb kristályok miatt a fokozottabb sókoncentráció károsodást okozzon. A finomra őrölt sót azonban sohasem szabad tartósabb ideig tárolni, mert magába szívja a levegőben lévő párát és csomóssá válik.

Az abrakkeverékhez általában 0,5-1,0% takarmánysót kevernek. Ha az állatok huzamosabb ideig kénytelenek nélkülözni a sót, étvágyromlás és az emésztőnedvek ki nem elégítő elválasztása következett be. Ennek következtében rosszabb lesz a takarmány értékesítése, gyengébb lesz a súlygyarapodás. A normálisnál nagyobb menynyiségben fogyasztott só nem okoz betegséget, ha az állat elegendő vizet iszik, mert a vese kiválasztja a felesleget. (w-l)