A szükséges stabilizáció

Ennek egyik oka, hogy egyre tovább élünk, és egyre kevesebb gyermek születik. A stabilizáló intézkedések egyike volt a nyugdíjkorhatár 62 évre emelése, mégpedig egységesen. Az intézkedés súlyosabban érintette a noket, mivel közülük legtöbben 55 vagy ennél is fiatalabb korban mentek nyugdíjba – a gyermekeik számának függvényében. A korhatár emelkedése fokozatos volt, a nok és férfiak esetében is azonos gyorsasággal történik, évfolyamonként 9 hónappal emelkedik a nyugdíjhoz szükséges életkor. Az egységesülés a férfiak esetében már jövore befejezodik, mivel csak két évet kellett áthidalni, vagyis 2007 júniusa után már minden férfi egységesen, 62 éves korban vonul nyugdíjba.

A nok esetében azonban jóval hosszabb az átmeneti idoszak, még 2023-ban is lesznek olyanok, akik 62 éves koruk elott mehetnek nyugdíjba. Ok azok az öt- vagy többgyermekes anyák, akik 1961-ben születtek. A 2003 decemberéig érvényes szabályozás szerint csak 53 éves korukig kellett volna dolgozniuk, vagyis már 2014-ben nyugdíjaztathatták volna magukat, a változás miatt azonban 8 évet és 3 hónapot „rá kell húzniuk”, így csak 2023 márciusában érik el a szükséges kort.

Az Európai Unió régi tagállamaiban a 62 éves nyugdíjkorhatár egyáltalán nem ritkaság, sot alacsonynak számít, sok országban ugyanis már 65 évre emelték azt. Az ottani nyugellátó rendszerek a szlovákiai rendszerhez hasonló problémákkal küzdenek, ott is jellemzo a társadalom elöregedése. Nem kizárt, hogy a 62 éves kor nálunk sem végleges, a következo évtizedben azonban várhatóan már nem emelnek. A nyugdíjrendszer hiánya ugyan a korhatár emelésével, a reform megvalósításával sem szunik meg rövid távon – az elorejelzések szerint csak 2060 után lesz többlete –, de legalább viszonylag alacsony értéken marad, egyetlen évben sem haladja majd meg a nemzeti össztermék 0,5-06 százalékát.