A szinglidivat a házasság válsága?

A szomszéd vénlányt, esetleg agglegényt megesett, hogy szájukra vették a falubeliek, de különösebben nem foglalkoztak velük. Ma viszont már senki nem beszél róluk pletykaszinten, teljesen új helyet foglalnak el a társadalomban. Ők lettek a szinglik.

Számos okkal magyarázható, miért is maradnak az emberek egyedül. A legmeghatározóbb mindenképpen a változó világ, az, hogy ma már nagyon sok lehetőség van az ismerkedésre. Elmúlt az az idő, amikor az év egyetlen, farsangi bálján kellett a fiataloknak párt választani, s ha nem sikerült, bizony, várhattak a következő évre. Ma meg, ha valakinek nem felel meg százszázalékosan a választott társ, továbbáll, tovább keresgél. Már nem kényszer elfogadni a másikat rossz tulajdonságaival együtt is, az emberek általában eleve úgy mennek bele a kapcsolatokba, hogy addig maradnak együtt, míg jól érzik magukat. A menők s a modernek már nem életre szóló partnert keresnek. Jelentős változáshoz vezetett a nők szerepváltoztatása is. Már nem csak a konyhában jeleskednek, sokkal inkább vezető pozíciókra törnek, oda, ahol eddig a társadalom csak férfiakat tűrt meg. Sok férfi meg épp az ilyenekkel nem tud igazán mit kezdeni. Vagy eleve el sem fogadja őket, vagy egyszerűen fél tőlük. A legtöbb fiatal felsőfokú végzettség megszerzésére törekszik, ezáltal automatikusan későbbre tolódik a házasságkötés időpontja is. Ráadásul közben a legtöbben megszokják az önállóságot, és nem is vágynak a későbbiekben sem partnerre.

Ám ahogy minden érmének, a szingliségének is két oldala van. Milyen jó neked, mondja a párkapcsolatban élő barátnő, nem kell senkihez sem igazodnod, függetlenül élheted az életed, van időd másokra, és legfőképp magadra. Ez mind igaz lehet, mint ahogyan az is, hogy ő, a párkapcsolatban élő nem fog egyedüllétről panaszkodni, az biztos. A szingli egyedül megy haza, otthon sem várja senki, problémáit, melyeknek legtöbbször a pénzhiány az oka, jó esetben is csak barátaival oszthatja meg.

Ha megfigyeljük, a férfi általában minden előnyét megkapja egy kapcsolatnak, és még kötöttségeket sem kell vállalnia. Talán ezt irigyelték el tőle azok a nők, akiknek nincsenek elvárásaik a férfiakkal szemben, s hirdetik, hogy ez a tökéletes boldogság. Csakhogy ez óriási tévedés, még önámításnak sem túl jó. Legtöbbször a karrierista nők igazolják így magányosságukat, azok, akik életében a munka mindenek fölött áll, képesek 16 órát is dolgozni naponta, teljesen világos tehát, hogy nem is jutna elég idő és energia egy férfira.

Viszont nem minden lány karrierista, mégis egyre több fiatal lánytól hallhatjuk, hogy nem köti le magát egy partner mellé, mert élni szeretne, és a férfiaknak imponál egy vagány, egyedülálló nő.

Régen nagy szerepük volt az erkölcsi normáknak, amelyeket, mind a férfiak mind a nők szem előtt tartottak. A nőnek becsülete volt, a házaséletnek szinte misztikuma. Akkoriban az esküvő mérföldkőnek számított, hiszen a szerelmesek utána lehettek egymáséi. Ma egészen más a helyzet, ha egy nő rövid időn belül nem adja be a derekát, türelmetlen kedvese odébbáll, és keres egy könnyebben megszelídíthető széplányt. Viszont ha beadja, akkor sincs garancia arra, hogy rövid időn belül nem unnak egymásra. Az egymás megbecsülésén, a testiségen túl a belső értékeken is alapuló párkapcsolat ezeknél nagyobb, komolyabb megpróbáltatásokat is kibír.

Úgyhogy ha sikerült találkozni a fehér lovon jövő-menő herceggel vagy a királykisasszonnyal, azaz a nagy Ővel, örülni kell neki, és egy életen át megbecsülni. Aki meg egyedül él, s jól érzi magát a bőrében, ne akarjon mindenáron, esetleg külső elvárások miatt társat találni. Akinek viszont fáj a magány, ne azzal gyógyítsa magát, hogy munkájába temetkezik, s büszkén vállalja a szingli életformát! Semmiképpen sem szabad kényszerből erényt kovácsolni. (juhos)