Bizonyára benneteket is rendkívül foglalkoztat a szex, a szexuális élet lehetősége, a párkapcsolatok testi megnyilvánulása. Ez természetesen helyes, az egész világon jellemző is a fiatalokra, változtatni nem lehet, és talán nem is kell. A „baj” tulajdonképpen már a paradicsomi körülmények között kezdődött.
A szexualitás árnyai
Az aktus előtt tisztálkodni kell! A bizonytalan ismeretek csak mélyítik, sokszor gátolják az igaz vonzalmak kialakulását, beteljesülését, olykor az álszemérem köntöse mögé bújnak, mélyítve a vágyak és a valóság közötti szakadékot. A nemi érintkezés kezdete mindig meghatározott jegyek, érzések és apró lépések sora. A lelki és testi örömök tüzében tesz boldoggá, varázslatossá bennünket, embereket. A szerelmi beteljesülés, a boldog együttlét talán a legszebb lelki és biológiai ünnepünkké ötvözi élményünket. Nagyon fontos, hogy betartsuk az intim régiók, a nemi szervek folyamatos tisztítását és gondos ápolását. Elhanyagoltan a természetesen képződő váladékok felhalmozódnak, bomlani kezdenek, kellemetlen illatanyagot képeznek. Tehát az aktusra készülve ne felejtsünk el kellően tisztálkodni! Minden embernek sajátos egyéni védekezőrendszere alakul ki a nemi szervek nyálkahártyáin, a sejtes élőlényekből (baktériumok, gombák, véglények stb.), amik természetesen a nemi aktus során is jelen vannak. Ha az egyik fél ellenanyagrendszere nincs felkészülve egy adott kórokozóval szembeni védekezésre, akkor a virulens kórokozó elszaporodik és gyulladásos tüneteket idézhet elő. A fertőző nemi betegségek, a nemi érintkezést követően alakulnak ki. A hatékony antibiotikumoknak köszönhetően számuk igen jelentősen csökkent, de sajnos még ma is találkozunk szifiliszes és gonorreás fertőzésekkel. (i, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.