A legtöbb Jeruzsálembe látogató zarándokhoz hasonlóan jómagam is mindenekelőtt a Sion-hegyre látogattam el a Coenaculum szép, csúcsíves csarnokába, amelyet a keresztény hagyomány az utolsó vacsora színhelyeként tart számon.
A szenvedés, a halál és a feltámadás helyszínén
Mivel innen már csak néhány lépésnyire van Mária elszenderülésének temploma, vagyis az a hely, ahol a hagyomány szerint Jézus anyja, Mária elhunyt, oda is ellátogatunk, s áhítattal szemléljük meg az altemplomban nyitott ravatalon nyugvó, életnagyságú Mária-szobrot. Mint magyar látogatót, jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy a templom Patrona Hungariae oldalkápolnáját magyar hívők adományaiból építették fel, s művészi kivitelű szép mozaikja Máriát mint a magyarok nagyasszonyát ábrázolja, feje felett Szent István koronáját tartó angyalokkal.
Innen aztán a Kidron-patak mentén haladunk tovább azon az úton, amelyen Jézus kínszenvedésének kezdeti állomáshelyére, az Olajfák hegyének lábánál elterülő Getsemáne-kert felé haladt tanítványaival, s ahol megcsodálhattuk azokat az olajfákat, amelyek a hagyomány szerint tanúi voltak Jézus szenvedésének. Természetesen betérünk a kert szélén álló Nemzetek templomába is, mely a világ minden részéből érkezett adományoknak köszönhetően épült fel. Itt helyezték el azt a sziklát, amelyen Jézus a reá váró szenvedések súlya alatt vért verejtékezve így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” A templomban egyébként nemcsak örömmel, hanem jóleső büszkeséggel is töltött el, amikor arról értesültünk, hogy az egyik gyönyörű mozaikképet magyarok ajándékozták a templomnak.
Ugyancsak az Olajfák hegyén volt alkalmunk megtekinteni a Dominus flevit- (Ahol az Úr sírt) templomot azon a helyen, ahol Jézus könnyek között jövendölte meg Jeruzsálem pusztulását, míg a közeli Pater Noster- (Miatyánk) templom előterének falain 64 nyelven (köztük magyarul is!) olvashattuk el az Úr imájának szövegét, ahogyan a Mester tanítványait erre megtanította. Ugyancsak ellátogattunk a közeli Mennybemenetel-templomba, ahol megnézhettük azt a lábnyomot, mely a hagyomány szerint magának Jézusnak a lábnyoma volt.
Elbúcsúzva az Olajfák hegyétől, majd pedig az Oroszlános-kapun áthaladva a Keresztúton (Via Dolorosa) találjuk magunkat. Szinte mindnyájan érezzük, hogy ez az az útvonal, amelyen a kereszt súlya alatt roskadozó Jézust kivégzésének színhelyére, a Golgotára kísérték. Az útvonal elején áll az Ecce Homo-ív, ahonnan Pilátus a szenvedő, töviskoronás Jézusra mutatva így szólt: „ĺme, az ember...” Tette ezt talán abban a reményben, hogy a tömegnek megesik a szenvedő Jézuson a szíve, és nem kell őt halálra ítélnie. Amint tudjuk, mint már annyiszor azóta a világon, nem így történt, s a tömeg inkább kívánt a többszörös bűnözőnek, Barabásnak kegyelmet. A Keresztút egyes stációinak színhelyén egy-egy emlékmű (templom, kápolna, oszlop, dombormű stb.) áll. Az első kilenc stációt magán a Keresztúton szemlélhetjük meg, melyek közül a legmegrendítőbb a harmadik, a hetedik és a kilencedik stáció színhelye, ahol Jézus először, másodszor, majd harmadszor roskadt össze a kereszt súlya alatt. Csupán a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a Keresztút stációinak megtekintése ma már sok esetben nem csak kegyeletes vallásgyakorlat, sok esetben inkább az idegenforgalomra épített kereskedelem, ahol a bazársor üzletei kínálják a turistáknak ezerféle emléktárgyukat.
A további öt stációit viszont a Golgotán levő Szentsír-bazilikában emelt egy-egy oltár jelképezi, ahol hat keresztény felekezet végzi szertartásait. A legtöbb látogató szíve a 12. stációnál szorul össze, ahol Jézus haldokolva így kiáltott fel: „Atyám, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet...” Az utolsó stációt egy, a Jézus sziklasírja fölé emelt s márvánnyal borított oltár jelképezi, ahol a közös birtokos egyházak meghatározott rend szerint végzik szertartásaikat, s ahová reggeltől estig áramlik a zarándokok tömege. Ez a hely azonban nemcsak a halál és az elmúlás, hanem egyszersmind az élet jelképe, mivel itt támadt fel Krisztus halottaiból, örök életet ajándékozván a benne bízóknak.
Természetesen nem mulaszthatjuk el hangsúlyozni, hogy Jeruzsálem mind a zsidók, mind pedig a keresztények legszentebb városa, míg a mohamedánok számára Mekka és Medina után a harmadik szent hely. Jeruzsálem egyben azt is jelenti, hogy a „béke városa”. Sajnos négyezer éves történelme folyamán – beleértve napjainkat is – falai között ritkán honolt béke. Említésre méltó tény azonban, hogy az al-Akszá muzulmán mecsetben az említett három egyistenhívő vallás hívei valamennyien nyugodtan imádkozhatnak, ami talán előrevetített képe is lehet a jövőnek, az igazi béke városának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.