A stabil szilázs előállítása

A szilázskészítés technológiájában fontos szerepet játszik a tartósításra kerülő zöldtakarmány fermentálhatósága, amely meghatározza, hogy mennyi tejsav képződik. A mikrobák csak az oldható szénhidrátokból (glükóz, szacharóz és pentózok) tudnak tejsavat előállítani. Hozzá kell tenni, hogy a takarmányokban, nagyobb mennyiségben előforduló keményítőből csak abban az esetben képződik tejsav, ha előzőleg az amilázok azt egyszerű cukrokra bontják. Ezért az egyik meghatározó tényező a zöldtakarmány fermentálhatósága szempontjából annak cukortartalma. A képződött tejsav egy részét lekötik a lúgosító anyagok. Ilyenek a silózandó anyagban található fehérjék és egyes ásványi anyagok, mint a kalcium, magnézium, kálium és nátrium. A lúgosító anyagok közömbösítéséhez szükséges tejsav mennyiséget a puffer-kapacitással lehet kifejezni.

A zöldtömeg cukortartalma és a puffer-kapacitása, illetve ezek aránya jellemzően mutatja annak fermentálhatóságát. Példaként két szélsőséges növényt lehet említeni: a silókukoricát és a lucernát. A silókukoricában nagy az oldható szénhidrát tartalom és kicsi a lúgosító anyagok mennyisége, és ennek következtében kicsi a puffer kapacitása is. A kettő aránya tág (5 feletti), ezért jól silózható takarmány. A lucernában fordított a helyzet. Kevés az oldható cukor és nagy a puffer kapacitás (a fehérje és kalciumtartalom miatt), ezért a cukor és puffer-kapacitás hányadosa kicsi (1 alatti) és nehezen silózható.

A tartósítás során törekedni kell arra, hogy stabil szilázs alakuljon ki. A stabil szilázs feltétele olyan mennyiségű tejsav, ami a romlást megakadályozza. A szükséges tejsav azonban függ a száranyag tartalomtól. Minél nagyobb a szilázs víztartalma, annál több tejsav szükséges a stabil szilázshoz. A nehezen silózható növények silózási technológiájában ezért legegyszerűbb módszer azok fonnyasztása. A fonnyasztás olyan mértékű lehet, hogy a szárazanyag tartalom a 40-50%-t is elérheti (szenázs). A megfelelő tejsavtermelést elősegíthető nagy cukortartalmú anyagok bekeverésével is. Ilyen lehet a melasz, kukorica, vagy gabona darákkal történő dúsítás.

A különböző baktérium-kultúrák kijuttatása a silózandó anyagra csak akkor lehet eredményes, ha azokat megfelelő mennyiségben adagoljuk olyan zöldtömeghez, ahol a cukortartalom is kielégítő. A zöldhöz adott szerves vagy szervetlen savakkal is el lehet érni a romlás megakadályozását, de ezek az anyagok a karotint is elbontják.

A jól silózható silókukoricánál és cukorciroknál nem szükséges semmiféle kiegészítő anyag. A közepesen silózható fűféléknél elegendő lehet a fonnyasztás, de a nehezen silózható pillangósoknál a fonnyasztás mellett célszerű cukortartalmú kiegészítőket, esetleg baktériumkultúrát is alkalmazni.

A megfelelő kémiai összetételű silózandó anyagból azonban csak akkor lesz stabil szilázs, ha a mikrobiológiai folyamatokhoz biztosítjuk a további feltételeket is. A mikrobiológia folyamat szakaszosan zajlik. A silóterekbe aprítva (feltépve) szállítjuk be a silózandó anyagot. Ügyelni kell arra, hogy földszennyeződés ne kerüljön be, mert ezekkel vajsav és fehérjebontó baktériumokkal szennyezzük az anyagot. Ezt a betonfal közötti silóterekben és toronysilókban tudjuk legjobban biztosítani. A betárolt zöldet tömörítjük és ügyelünk arra, hogy 1-2 nap alatt feltöltsünk egy teret. Betárolás után a zöldnövényben lévő és mikrobák által termelt enzimek hatására a légzés felgyorsul, hő keletkezik, az anyag felmelegszik. Ebben a szakaszban szaporodnak fel a tejsavtermelő mikrobák, amelyek levegős és levegőtlen körülmények közt egyaránt élnek. Levegős körülmények közt azonban inkább ecetsavat termelnek. Ezért, ha hosszú a betárolási idő, akkor a szilázs ecetsavtartalma nagy lesz. A jó szilázsban ez nem lehet 10%-nál több.

A gyors és jó tömörítés, majd ezt követő tökéletes zárás feltétele a tejsavtermelődésnek. A tömörítés nehézgépekkel, a zárás pedig fóliabetakarással és betonlapokkal vagy használt gumiabroncsokkal biztosítható. A hiányos tömörítés penészesedést indíthat el. A jó tömörítés feltétele a megfelelő aprítás és a kellő nedvességtartalom. A túl nagy szárazanyag-tartalom (50 % felett) akadálya lehet a megfelelő tömörítésnek (pl.: kukoricaszár). Ilyenkor nagy nedvességű takarmány hozzákeverésével lehet megfelelő szilázst készíteni. Víz hozzáadása nem jó megoldás. A földszennyeződéssel bekerült fehérjebontó és rothasztó mikrobák a szilázsban fehérjebomlást, vajsavtermelést eredményeznek. Az ilyen szilázs bűzös és nem etethető. A jó minőségű stabil szilázsnál is bekövetkezhet másodlagos erjedés, ha a megbontásnál hosszú ideig nagy felületen érintkezik levegővel.

A szilázs mennyiségére és minőségére a fajta, a tőszám és a tápanyagellátás mellett a betakarítási idő is jelentős hatással van. Túl korai betakarítás esetén kevesebb lesz a szárazanyag és az emészthető tápanyag tartalom. Túl késői betakarítás esetén viszont a szárban növekszik az emészthetetlen lignin tartalom, túlságosan lecsökken a nedvesség- és cukortartalom, ami rosszabb tömöríthetőséget, nagyobb mértékű ecetsavas erjedést és ezzel rosszabb minőséget és veszteségeket von maga után.

Ha a kukoricát és a cirkot szecskázzák, 2-3 cm-es egyenletesen vágott szecskaméret ajánlott. Ez javítja a tömöríthetőséget, viszont a rövid szecskahossz a strukturális rost szempontjából kedvezőtlen. A mai modern silókukorica betakarító gépek 4-20 cm hosszúságura tépik fel a kukoricaszárat. Nem szecskát hanem zúzalékot készítenek, mely által megmarad a rost struktúrája és a tömöríthetőség is.

A betakarítás megkezdésének időpontját legcélszerűbb a szemek nedvességtartalma alapján eldönteni. A silókukorica betakarítását viaszérésének idején kell elvégezni 35-38 % körüli szemnedvesség mellett. Ekkor az egész növény 60% körüli nedvességtartalommal rendelkezik. Az optimális érettségi állapot az adott hibrid tulajdonságaitól függően 5-8 napig áll fenn, ezért a betakarítás ütemét ehhez kell igazítani. A silókukoricával társított növények közül a cukorcirok szintén viaszérésben (30 % nedvesség körül), a szója pedig zöldhüvelyes állapotban alkalmas betakarításra. Ezek érési csoportját úgy kell megválasztani, hogy a silókukoricával körülbelül egy időben érjék el az optimális érettségüket. (Forrás: Takarmánykészítés)