A sör fogyaszt – vélik lengyel kutatók. Ám ezt a hatását eddig még csak a patkányokon sikerült megfigyelni. A Varsói Nemzeti Közegészségügyi Intézet által végzett kísérletek során a kutatók a sörnek a magas vérnyomásban szenvedő betegekre gyakorolt hatását vizsgálták.
A sör is fogyaszthat?
A sör fogyaszt – vélik lengyel kutatók. Ám ezt a hatását eddig még csak a patkányokon sikerült megfigyelni. A Varsói Nemzeti Közegészségügyi Intézet által végzett kísérletek során a kutatók a sörnek a magas vérnyomásban szenvedő betegekre gyakorolt hatását vizsgálták. A söroldatot részben „közönséges“, vagyis egészséges patkányoknak fecskendezték be, részben olyan rágcsálóknak, melyek mesterséges úton előidézett hipertóniában szenvedtek. A kontrollcsoport tagjainak, amelyek között egyaránt voltak egészséges és hipertóniás egyedek, fiziológiás sóoldatot fecskendeztek be. A naponkénti sörinjekció után a kutatók megmérték a kísérleti alanyok vérnyomását, ellenőrizték szívműködésüket is, s ugyanezt cselekedték a kontrollpatkányokkal is. Kiderült, a sör még a hipertóniás rágcsálók esetében sem emelte a patkányok vérnyomását. Ám ami igazán meglepte a kutatókat, az az, hogy a „sörös“ patkányok a kísérlet során szemmel láthatóan lefogytak, míg fajtársaik, akik fiziológiás sóoldatot kaptak, megőrizték súlyukat. (pan)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.