Panoráma

A reggeli kihagyása hátráltathatja a gyerekek fejlődését

London | A reggeli rendszeres kihagyása esetén előfordulhat, hogy a gyerekek nem jutnak hozzá a növekedésükhöz és fejlődésükhöz szükséges kulcsfontosságú tápanyagok ajánlott napi mennyiségéhez - állapították meg a King's College London (KCL) szakemberei.
MTI

2017. augusztus 18. 15:58

A kutatók egy korábbi felmérésre támaszkodva 802 négy és tíz, valamint 884 tizenegy és tizennyolc éves kor közötti nagy-britanniai gyermek ételnaplóit elemezték.

A vizsgálat során a szakemberek reggelinek tekintették, ha valaki több mint 100 kalóriát vitt be a szervezetébe reggel 6 és 9 óra között.

Az eredmények szerint a napi rendszerességgel reggeliző gyerekek nagyobb mennyiségű folsavat, kalciumot, vasat és jódot fogyasztottak naponta, mint a reggelit kihagyó társaik.

A nem reggelizők 31,5 százaléka a brit kormány által ajánlott napi vasmennyiség alacsonyabb értékét sem érte el, míg a rendszeresen reggelizőknél ez az arány mindössze 4,4 százalék volt.

A British Journal of Nutrition című szaklap friss számában ismertetett tanulmány szerint a 4-10 éves gyerekek nagyobb mennyiségű folsavat, kalciumot, C-vitamint és jódot vettek magukhoz a reggelivel induló, mint a reggeli nélküli napokon.

"A tanulmányunk azt bizonyítja, hogy a reggeli kulcsfontosságú abban, hogy a szülők biztosítani tudják a gyermekeiknek szükséges tápanyagokat" - húzta alá Gerda Pot, a tanulmány egyik szerzője.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Kérdések és válaszok az országos tesztelésről, az új szabályokról

hegymászó

Történelmi siker a K2-n

Komárom

Kihívások és megoldások a gyermekek fejlesztésében

Mecenzéf templom

Mecenzéfi mánták érdekes temploma

fülek városháza

Füleken négy mintavételi pont létrehozását tervezik a hétvégén

Nem kapnak teljes táppénzt az egészségügyi dolgozók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.