A prostituáltak korunk rabszolgái

A belügyminisztérium statisztikai adatai szerint tavaly 40 ember vált Szlovákiában emberkereskedelem áldozatává – ennyi esetet jelentettek a rendőrségen. Nem hivatalos információk szerint viszont az áldozatok száma több százra tehető. A nőket gyakran a jobb munka és fizetés látszatával csalogatják külföldre, ott elveszik irataikat, pénzüket és prostitúcióra kényszerítik őket.

Némelyik munkaközvetítő ügynökség összejátszik a szervezett bűnözői csoportokkalTASR-felvételA szerencsésebbeknek sikerül megszökniük, a bátrabbak együttműködnek a hatóságokkal, az esetek többségére viszont soha nem derül fény. Barbora Kuchárová, az erőszakos bűncselekmények áldozatain segítő Prima szervezet munkatársa szerint nagyon sok nőt megfenyegetnek vagy megvernek, ha felmerül a gyanúja annak, hogy el akarnának szökni. „Egy ügyfelünket például azzal fenyegették meg, hogy ha elszökik, a mozgássérült testvérén állnak bosszút. Egy másik nőt azért, mert el akart menni, addig rugdostak, míg el nem törték az álkapcsát. Szerencsére sikerült megszöknie, de komoly műtéteken kellett átesnie, arcizmait már nem tudja úgy használni, mint az incidens előtt” – tette hozzá Kuchárová.

Kell az áldozatok tanúvallomása is

Robert Kaliňák belügyminiszter a múlt héten három polgári társulással írt alá együttműködési szerződést. A Dotyk, a Prima és a Storm szervezetek erőszakos bűncselekmények áldozataival foglalkoznak. A belügyminisztériumtól kétmillió koronás támogatást kapnak, hogy több emberrel dolgozhassanak, még több áldozaton segítsenek. „Elsősorban az a célunk, hogy kapcsolatba lépjenek az emberkereskedelem áldozataival, segítsenek rajtuk és úgymond rábeszéljék őket, hogy együttműködjenek a rendőrséggel. Az áldozatok vallomása nélkül ugyanis csak nehezen keríthetők rendőrkézre az elkövetők. Az ilyen, gyakran rossz szociális körülmények között élő nők pedig nem bíznak meg a rendőrségben” – tette hozzá Kaliňák. Tájékoztatása szerint az Európai Unióban az illegális migráció után az emberkereskedelem okozza a legnagyobb gondot.

A belügyminiszter ugyanakkor erősen bírálta a tárca előző vezetését, amiért nem használta ki az ENSZ 300 ezer dolláros támogatását, amelyért az emberkereskedelem ellen harcoló alakulatoknak lehetett volna korszerűbb felszerelést vásárolni. Kaliňák szerint az előző vezetés nem készített elő megfelelő programot a támogatás merítésére, így az összeghez nem jutott hozzá az ország. A belügyminisztérium most egy másik projekt keretében kérvényezte az ENSZ-től a támogatás folyósítását, válasz eddig nem érkezett.

Rendőrkézen az embercsempészek

A szlovák rendőrség csaknem egy évig figyelt egy bűnbandát, amelynek tagjai Szlovéniában kényszerítettek prostitúcióra szlovák nőket. A banda főnökét, Ervin K.-t és két társát, Slavomíra G.-t és Martin B.-t még tavaly decemberben tartóztatták le. A Sandra fedőnevet viselő akcióban a múlt héten a bűnbanda további hét tagja került rendőrkézre. Vizsgálati fogságban egyelőre tíz elkövető van, három szlovén és hét szlovák állampolgár.

„Eddigi értesüléseink szerint nyolc, 18 és 28 év közötti lányt kényszerítettek prostitúcióra. Áldozataikat az Avízo újságban fizetett hirdetéseken keresztül keresték. Görög és szlovén vendéglőkben és szállodákban kínáltak munkát” – árulta el sajtótájékoztatóján Róbert Kaliňák belügyminiszter.

800 ezer modern rabszolga

Az amerikai kormány tavaly törölte Szlovákiát arról a listáról, melyen azok az államok szerepelnek – több kategóriába sorolva –, amelyek nem tesznek eleget az emberkereskedelem megfékezéséért. Az amerikai törvények alapján ezek az országok szankciókkal sújthatók, egyebek között csökkenthető a nekik szánt amerikai segély. Becslések szerint évente 600-800 ezer embert érinthet a modern kori rabszolgaság, az áruba bocsátottak 80 százaléka nő. John Miller, az amerikai külügyminisztérium illetékese ugyanakkor rámutatott, globális szinten előrelépés történt, de ez még csak a kezdet. Kiemelte, hogy tavaly háromezer esetben ítéltek el szerte a világban emberkereskedőket az előző évek néhány százra tehető esetei után, és 41 országban fogadtak el törvényt az emberkereskedelem visszaszorításának érdekében. Miller bírálta azt a négy nagy országot – Indiát, Kínát, Mexikót és Oroszországot – amely immár a második egymást követő évben a feketelistát megelőző szakaszban, azaz „megfigyelés” alatt áll, mert nem tesz megfelelő intézkedéseket.

Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztette Németországot – amelyet egyébként a legmagasabb kategóriába sorolt az embercsempészet megakadályozását célzó erőfeszítésekben való együttműködéséért –, hogy még többet kell tennie a prostitúciós célzatú embercsempészet várható fokozódása ellen. (dem, ú)

A BELÜGYMINISZTÉRIUM FELHĺVÁSA

Prostitúcióra kényszerítik? Megalázó körülmények között dolgozik? Elvették az okmányait? Erőszakkal fenyegetik, bántják önt? Fenyegetik a családját? Ha valami hasonló történt Önnel, valószínűleg emberkereskedelem áldozata lett. Joga van segítségre és védelemre.

Ha időben kapcsolatba lép velünk, kiszabadíthatjuk, ráadásul legkevesebb egy hónapra tartózkodási engedélyt adunk Szlovákiában. Pénzügyi támogatást és biztonságos szállást is biztosítunk. Jogi, szociális és pszichológiai tanácsadást is nyújtunk. Garantáljuk a biztonságos hazatérését. Bizonyos feltételek mellett speciális védelmet, valamint hosszú távú szlovákiai tartózkodást is tudunk biztosítani. Segítünk a munkakeresésben, és abban, hogy minél egyszerűbb legyen a visszailleszkedés a hétköznapokba.

Elérhetőségünk: 0903 704 784 (nonstop).

A telefonszámon szlovákul, magyarul, angolul, lengyelül és románul is segítenek. (ú)

Áldozatok*

Év Esetek száma

1998 3

2000 33

2001 49

2004 34

2005 49

2006 40

*Az emberkereskedelem jelentett esetei

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?