A Pieninek és a Dunajec ölelésében

Akaratlanul is olyan érzésem támadt, mintha a többi szlovákiai folyóval összekülönböztek volna, aminek eredményeként nem a Fekete-, hanem a Balti-tengerbe torkollanak, hogy ez utóbbit táplálják vizükkel.

Első utam a nagy történelmi múlttal rendelkező Vöröskolostor felé vezetett, melynek nyugalma felett a Korona-hegy mészkőszikla szirtjei őrködnek. A kolostor története 1319-ig nyúlik vissza, amikor egy Kokos nevű gazdag szepességi nemes telket ajándékozott a kartauzi szerzetesek számára, hogy kolostort építsenek, melynek alapító oklevelét Károly Róbert magyar király 1320-ban kézjegyével látta el, majd pedig 1330-tól kezdve fokozatosan felépültek az egyes objektumok, nevezetesen a templom, a szerzetesek házikói, valamint az első gazdasági épületek.

A kartauzi szerzetesek hosszú, fehér reverendát viseltek, s rendkívül szigorú szabályok szerint éltek. Napjaikat jórészt imával, böjtöléssel és elmélkedéssel töltötték, s bizonyos esetektől eltekintve, örök hallgatásra kötelezték el magukat. Ezen túlmenően a felszentelt atyák (páterek) számos esetben természettudományi, főként asztrológiai, orvosi, gyógyszerészeti, gyógynövénytani ismeretekkel is rendelkeztek, míg a magasabb műveltséggel nem rendelkező szerzetes testvérek inkább gazdasági munkákkal foglalkoztak. A kolostorhoz tartozó udvarban folyt gazdasági tevékenységük, természetesen elkülönítve a szerzetesek lakhelyétől, s ahol az istállókon kívül malom, sörgyár, sőt az utasok számára egy szerény vendégfogadó is volt. A kolostor kertecskéiben viszont a szerzetes testvérek különféle növényeket, főként zöldségféléket, valamint gyógynövényeket termesztettek. Sajnos, a politikai események és változások következtében, melyek részben összefüggtek az 1526-os mohácsi vereséggel, a szerzetesek a kolostort fokozatosan elhagyták, amely aztán az utolsó apát halála után 1567-ben teljesen megszűnt, s birtoka a különböző világi urak tulajdonába került. Ez az állapot egészen 1711-ig tartott, amikor is egy másik, ugyancsak szigorú rend tagjai, a kamaldeus szerzetesek telepedtek le a kolostorban, akik helyreállították a lepusztult épületeket, a kolostort barokk stílusban újjáépítették, majd pedig a templomot is újrafestették és felszentelték, s még egy kápolnát is építettek az utasok részére. Ezen túlmenően 1754-ben a kolostor első emeletén gyógyszertárat létesítettek, amelynek vezetője egy sokoldalúan művelt és tekintélyes, ún. ezermester, Cyprián testvér lett, aki az orvosi és gyógyszerészeti tudományok mellett botanikával, mechanikával, kozmológiával is foglalkozott, s így az a hír terjedt el róla, hogy maga alkotta szárnyak segítségével képes volt berepülni a kolostor környékét. Legjelentősebb műve a „Herbár”, melyben mintegy 272, főként gyógynövény leírásával és azok gyógyító hatásával foglalkozott, négy nyelven, nevezetesen görögül, latinul, németül és magyarul. E tulajdonságai, főként pedig gyógyhatású készítményei és a sebek eredményes kezelése következtében elismert és tisztelt egyéniség lett az egész környéken. Egyformán járultak hozzá messze vidékekről szegények, gazdagok, akiket főként légző-, emésztőszervi, reumás és egyéb betegségekből eredményesen kigyógyított. Emlékét egy állandó gyógyszerészeti kiállítás őrzi az egyik cellában.

Sajnos, 1782-től, amikor is II. József osztrák császár a rend működését beszüntette, a kolostor és tulajdona hol világi, hol pedig egyházi hatalmasságok birtokába került, s csak 1966, az újjáépítés óta van a Kelet-szlovákiai Múzeum gondozásában. Talán nem szükséges hangsúlyozni, milyen kellemes meglepetést tud szerezni az embernek, amikor azt tapasztalja, hogy az útmutató és ismertető táblákat a szlovák, angol, és német mellett mindenütt magyar nyelvű szöveggel is ellátták, merthogy az idegenvezető szerint a kolostort és a múzeumot egyre több magyar anyanyelvű látogató keresi fel nemcsak Magyarországról, hanem a tengerentúlról is. Bárcsak követésre találna e példa mindenütt, műemlékekben bővelkedő széles e hazában.