A Peugeot 3008 lett az év autója

Genf |

<p>Első alkalommal zsebelte be az Év Autója díjat szabadidő-autó a rangos trófea 53 éves történelmében. A franciák üdvöskéje stílusával, kényelmével és menettulajdonságaival győzte meg az 58 tagú grémiumot.</p>

Hatodik alkalommal szervezték az Év Autója nemzetközi díj átadási ceremóniát a Genfi Autókiállítás nyitóeseményének megelőző napjára. Kedden és szerdán a sajtó képviselői előtt tárultak ki a Palexpo kapui, csütörtöktől pedig a nagyközönség számára is látogatható az esemény, egészen március 19-ig.

Az Év Autója díj a vén kontinensen egyébként a legrégebbi elismerések közé tartozik, 1964-es létezése óta az autógyártók legmagasabb elismeréseként tartják számon.

A zsűri elnöke a svéd Hakan Matson, a Dagans Industri gazdasági napilap zsurnalisztája egy évvel ezelőtt az Opel Astra győzelmének kihirdetése után elmondta, hogy miben tér el az Év Autója választás és az ítészek intézményszerű munkája a többi díjhoz és zsűrihez képest. Matson kifejtette, hogy a szavazás teljesen transzparens, a zsűri munkájának szponzorai pedig nincsenek kapcsolatban az autógyárakkal, ezáltal garantált, hogy a döntő újságírók külső befolyásoktól mentesen pontozhatnak. Másrészt az Év Autója bázisát az unió 7 (olasz, brit, spanyol, holland, francia, német és svéd) legnagyobb példányszámú autós magazinja képezi, ezenfelül pedig 22 ország 58 szakújságírója választja ki végül a nyertes modellt.

A 2017-es Év Autója díjra jelölt 39 modell 15 kategóriát fedett le, ami minden eddiginél komplexebb áttekintést igényelt a zsűritagoktól. A jelölést követően szervezett és egyéni tesztek következtek, amelyek egyik fontos állomása volt a 7 finalista november 18-i bejelentése. A 7 befutó közül a nyertes modell kiválasztása egy összetett tesztsorozat után következett, amelyet egy franciaországi kutató- és tesztközpontban (Mortefontaine) végeztek a zsűritagok.

Végül minden egyes zsűritagnak 25 pontot kell szétosztania 5 modellre a hét közül. Ennek a folyamatnak a nyertese idén a Peugeot 3008-as volt, 23 ponttal megelőzve a második helyezést elért Alfa Romeo Giuliát (296 pont). Az E-osztály meglepően kevés pontot kapott az őt megelőző két modellhez képest (197 pont), mindenesetre dobogós helyen végzett. A csillagos márkát a Volvo V90/S90 követte 172 ponttal, a Citroen C3-at (166 ponttal) az ötödik helyre pozicionálták a zsűritagok. Az egyik legesélyesebb japán jelölt, a Toyota C-HR csupán egypontos lemaradásának köszönheti a hatodik helyet, végül pedig 135 ponttal a Nissan Micra zárja a sort. (autoszektor.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?