A Pátria rádió Világosság egyházi műsorának január 6-ai ajánlata

<p>A Pátria rádióban január 6-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor témája az alázat és az isteni gondoskodás. Ezen kívül téma lesz még a lelkészek választását szabályozó törvény, egy Koreában megrendezett nemzetközi konferencia és a rozsnyói templom megújult orgonája.</p>

 

Istennek gondja van rátok, ezért minden terheteket őreá vessétek, írja Péter apostol. A téma alapján az alázatról és a isteni gondoskodásról André János szilicei lelkipásztor szól a hallgatókhoz. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Rimakokován  ülésező Zsinata az elmúlt év novemberében hagyta jóvá a lelkészek választását szabályozó törvényt, amely január elsején lépett életbe. Hogy miért van szükség ilyen törvényre arról Fazekas László püspök ad tájékoztatást. Milyen a koreai presbiteriánusok imaélete? Többet imádkoznak-e, mint mi? Ha igen, akkor miért? Többek között ez is kiderül a Molnár Árpád zsinati tanácsossal  készített beszélgetésből, aki az elmúlt évben egy nemzetközi konferencián vett részt  a Söul melletti Uijeongbuban. Hét évig gyűjtött pénzt a rozsnyói gyülekezet, hogy megújíthassa a több mint száz éves templomuk orgonáját. Buza Zsolt lelkipásztorral beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya A Világosság egyházi műsor a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola Rádió honlapján is   meghallgatható.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?