A nemzetközi nagymama

Orbán Gizella Oňová öt unoka nemzetközi nagymamája. Az 58 éves színész- és énekesnő, az Apácák című musical Hubertája öszszehasonlítja a Szlovákiában élő két unokáját, a 9 éves Rolandot és a 6 éves Laurát a Svédországban élő 8 éves Rebekával, a 7 éves Sophie-val és a 2 éves Casiellel.

Orbán Gizella Oňová öt unoka nemzetközi nagymamája. Az 58 éves színész- és énekesnő, az Apácák című musical Hubertája öszszehasonlítja a Szlovákiában élő két unokáját, a 9 éves Rolandot és a 6 éves Laurát a Svédországban élő 8 éves Rebekával, a 7 éves Sophie-val és a 2 éves Casiellel. Oňová szerint az itt élő két unokája sokkal szerényebb, visszafogottabb, mint a svédek. Amikor például magával vitte a két kicsit Skandináviába, sokkal izgatottabbak voltak, mint amikor hármukat hozta Szlovákiába. Emlékei szerint egy alkalommal a kádban pancsoltak, és közben egy egész flakon sampont elhasználtak. Számára szokatlan az ilyen fokú pazarlás, és ezt jelezte is az unokáknak. A legközelebbi fürdetésnél Gizella lánya, Scarlett aszszisztált, és a kis Sophie meg is említette: „Anya, ne használj el annyi sampont! A nagymami szerint az kilenc fejre is elég lenne.”

A kis unokák rajonganak a nagymamáért; még egy rangsort is felállítottak azzal kapcsolatban, mit szeretnek rajta. „Az első helyen a főzőtudományod áll, aztán következik a lakásod, végül pedig az, hogy mindenhova hordasz minket” – mondták a gyerekek. (n-č)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?