A naponta dohányzóknak nagyobb a testsúlya egy osztrák tanulmány szerint

Bécs |

<p>A naponta dohányzóknak nagyobb a testsúlya osztrák kutatók szerint, akik majdnem ezer banki dolgozó adatait elemezték. Az erős dohányosok laboreredményei is rosszabbak voltak.</p>

A cigarettázás testsúlyszabályzó hatásával kapcsolatban már - a British Medical Journal Open című orvosi szaklapban megjelent - tanulmányuk elején kétkedésüket fejezték ki a tudósok. "A serdülők, elsősorban a lányok gyakran hiszik azt, hogy a dohányzás jó módszer a súlyuk kordában tartására. A leszokás szerintük súlygyarapodással jár" - írta a Bécsi Egyetem, a Bécsi Orvosi Egyetem, illetve az Állatorvos-tudományi Egyetem szakembereiből álló kutatócsoport.

A tudósok 986 banki alkalmazott éves orvosi vizsgálatának adatait elemezték. Kikérdezték őket dohányzási, testmozgási, táplálkozási szokásaikról, rögzítették súlyukat, magasságukat, testtömeg-indexüket (BMI), haskörfogatukat és vérvizsgálati laboreredményeiket.

A nemdohányzók, a leszokottak és a dohányzók testzsírszázaléka között nem volt jelentős eltérés. Ám minél több cigarettát szívott valaki, annál nagyobb volt a testsúlya és a testtömeg-indexe. A kevés vagy közepes mennyiségű cigarettát szívók például átlagosan 71 kilogramm testsúlyúak voltak, az erős dohányosok ellenben körülbelül tíz kilóval nyomtak többet.

Az első két csoport BMI-je 24 körül volt, az erős dohányosoké ezzel szemben 27,5 - már jelentősen túlsúlyosak is voltak köztük. A dohányzók és a nemdohányzók, illetve a férfiak és a nők vérvizsgálati eredményei eltértek egymástól. A dohányosoknak magasabb fehérvérsejtszámuk volt, ami többek közt gyulladásra utalhat. "Az erős dohányosok vérzsírösszetétele egészségtelen volt, és magasabbnak mutatkozott az éhgyomori vércukorértékük is - írták a kutatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?