A különélés sem jelent veszélyt a párkapcsolat számára egy német felmérés szerint

Rostock/Wiesbaden |

<div>A korábban véltnél kevésbé veszélyes a párkapcsolatra, ha a pár tagjai külön lakásban élnek - derült ki egy német közvélemény-kutatásból.</div><div>&nbsp;</div>

A távolság nem feltétlenül csökkenti a szerelmet - állítja a wiesbadeni Népességkutató Intézet, amely három éven át figyelt meg párokat. Az intézet kutatásában összesen 12 400-an vettek részt, a kapcsolatok több mint fele tartósnak bizonyult. A párok 15 százaléka szakított, egyharmaduk költözött közös lakásba.    A kutatók szerint Németországban egyre több pár - a párok már több mint tíz százaléka - él külön lakásban. A vizsgálat bilokálisnak nevezi azt a párkapcsolatot, amelyben a partnerek szexuális értelemben is párt alkotnak és mások által is ismert és elismert a kapcsolatuk, mégsem élnek egy háztartásban.     A fiatalabb párok - 25-27 évesek - esetében a külön lakás trendje háromszor gyakoribb, mint a 35-37 évesek körében.    A kétlakiság oka gyakran az, hogy a párok tagjai a saját munkahelyükhöz közeli otthonban akarnak élni, mások azonban gyakran azért döntenek a külön háztartás mellett, mert több személyes térre vágynak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?