Intenzíven zajlik a 2007–2013-as időszakra tervezett stratégiai vidékfejlesztési programok előkészítése, amely során az egyes agrár-érdekvédelmi szövetségek is kifejezik véleményüket az elkövetkező időszakra vonatkozó tervezettel kapcsolatban.
Az említett rendelet szerint ugyanakkor az ötvenöt évnél idősebb agrárgazdálkodónak és az agrárvállalatban tevékenykedő alkalmazottnak is lehetősége volna a korkedvezményes nyugdíjba vonulásra. A kérvényezőnek ezt megelőzően legalább 10 évi mezőgazdasági tevékenységgel eltöltött időszakot kell igazolnia, egyúttal fel kell hagynia az agrárvállalkozói tevékenységgel, amit a gazdaság, a farm tulajdonjogának átruházásával, tehát annak fenntartásával is alátámaszt. A 70 éves korig folyósítandó támogatás maximális összege a tulajdonjog átruházásához kapcsolódva 18 ezer euró, alkalmazott esetében 4 ezer euró évente.
A társulás érvelése szerint a hazai szaktárcának az előkészített tervezetben javasoltaknál jóval hatékonyabb támogatást kellene biztosítania a kezdő agrárvállalkozók számára, hogy ezáltal is jobbak legyenek a vidéken élők megélhetési és megmaradási esélyei. (sz)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.