A kereskedelmi felügyelet is segíthet

Az éves elszámolással elégedetlen lakástulajdonosok egyre gyakrabban fordulnak a Szlovák Kereskedelmi Felügyelethez (SOI), amely azonban nem minden esetben jogosult ennek a felülbírálására.

Az éves elszámolással elégedetlen lakástulajdonosok egyre gyakrabban fordulnak a Szlovák Kereskedelmi Felügyelethez (SOI), amely azonban nem minden esetben jogosult ennek a felülbírálására.

A SOI csak azokban az esetekben avatkozhat közbe, ha a lakáskezelő magáncég, vagyis a lakástulajdonosok közösségét nem ellenőrizhetik, ezek ugyanis nem vállalkozások.

Ugyanígy nem ellenőrizhetik azokat a lakásokat, amelyek továbbra is a lakásszövetkezetek tulajdonában vannak, vagyis amelyeket a használóik még nem vettek meg. Azonban ha egy ilyen házban magántulajdonban lévő lakások is vannak, ezek nyugodtan felkérhetik a felügyeletet az éves elszámolás jogosságának a felülbírálására.

A SOI szakemberei nem ellenőrzik a számlákat. Ezeket csak alapanyagnak használják ahhoz, hogy eldöntsék, a kiállított számlák alapján állították-e ki az éves elszámolást. Számukra a mérőórák állását rögzítő igazolás és az illető házzal aláírt szolgáltatói szerződés a mérvadó. ĺgy csak azt ellenőrzik, hogy a szerződésben meghatározott feltételek szerint számlázták-e ki a költségeket, magát a szerződést azonban nem bírálhatják felül. Ugyanígy nem bírálhatják felül a havi előlegek nagyságát, hiszen ezt a lakáskezelő és a lakástulajdonos közötti szerződés határozza meg. Ha ezzel nem vagyunk megelégedve, akkor egyedül a bírósághoz fordulhatunk jogorvoslatért.

Ugyanígy nem avatkozhat be akkor sem, ha a lakáskezelő nem intézi el időben a reklamációnkat, hiszen az elszámolás reklamációjára nem vonatkozik a fogyasztóvédelmi törvényben szereplő 30 napos határidő. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?