„A jónak kaláccsal, a rossznak virgáccsal”

A pogány hitvilág szokásait és rítusait fokozatosan, átalakította és keresztény ünnepekhez kapcsolta az egyház – ügyelve arra, hogy megmaradjon bennük a misztikum, amelyre mióta világ a világ az ember mindig fogékony volt, nemtől és kortól függetlenül.

Nagyobb és kedvesebb titok, mint a jóságos mesebeli alakok, segítő szellemek vagy a Kisjézus által hozott ajándék pedig nem is kell, ezért a legtöbb országban a víg ajándékosztó ünnepeknek se szeri, se száma az év vége felé. Az európai néphitben, népszokásokban több, a jókat jutalmazó és a rosszakat megleckéztető alak is létezik, közülük is a legismertebb a Mikulás, aki valójában egy égen élő személy kedves emlékét idézi.

Miklós, a jóságos püspök

Nikolausz a kis-ázsiai Patara városában született és már kisgyermekként árvaságra jutott. Szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához a patarai kolostorba költözött és később maga is a papi hivatást választotta. Bárki kérte, mindig segített, jóságának híre csakhamar messzi földre eljutott és az emberek kezdték imába foglalni a nevét. Fiatalon részt vett egy jeruzsálemi zarándoklaton, és innen hazafelé tartva betért imádkozni Anatólia fővárosába Myrába, ahol épp akkortájt halt meg a város püspöke. A többi püspök azon törte a fejét, kit válasszanak a helyébe, amikor egyikük álmában szózatot hallott: „Holnap délben állj ki a templom elé. Az első embert, aki betér oda, Miklósnak fogják hívni, őt szenteljétek püspökké! ĺgy is lett, és bár Nikolausz először tiltakozott a megtiszteltetés ellen, ötvenkét évig volt Myra püspöke. A hagiográfusok, a szentek életével foglalkozó tudósok nagyon keveset tudnak az életéről, a dokumentumokban mindössze annak akadt nyoma, hogy 325-ben részt vett a niceai zsinaton és nagy gonddal, erős hittel igazgatta a rá bízott egyházmegyét. Biztosra vehető azonban, hogy életében sokat jótékonykodott, ez volt az oka, hogy halála után legendák fonódtak alakja köré, és a jámbor néphagyomány csodatévő tulajdonságokkal is felruházta.

Az egyik legismertebb legenda Miklós püspökről az, amely szerint megszánt három jámbor leányt, akiknek szegénységük miatt nem akadt kérőjük, és az apjuk már azon gondolkozott, hogy nyilvánosházba adja őket. A jóságos püspök egyszer az ablakuk előtt sétálva hallotta a három lány beszélgetését, megsajnálta őket, keszkenőbe csomagolva egy marék aranyat dobott be az ablakukon. A legidősebb lány ebből meg tudta venni a kelengyéjét és hamarosan férjhez is ment. Egy év múlva ugyanazon a napon még egy csomag aranyat dobott be az ablakon a püspök és ennek köszönhetően a középső lányt is oltárhoz vezették. A következő év decemberében azonban nagy hideg volt, a legkisebb lány bezárta az ablakot, ezért Miklósnak fel kellett másznia a ház tetejére és a kéményen dobta be a batyucskába kötött pénzt, ami épp a kandallón szárított harisnyába pottyant. A lányok eddig nem is sejtették, ki volt a jótevőjük, de a legkisebbiknek szánt csomagban volt egy aranypénz, amelyet az egyik kereskedő ajándékozott Miklós püspöknek, és amikor a lány nála vásárolt, felismerte. Ettől kezdve elterjedt a híre Miklós püspök jóságának, a nép elnevezte Baba Noelnek, Ajándékozó Atyának és már csodatettein sem csodálkozott senki.

Lányok segítője, diákok patrónusa

Az egyik ilyen csodája volt, amikor három koholt vádakkal börtönbe vetett katonát megmentett a haláltól. Álmában megjelent Nagy Konstantin császárnak, felvilágosította őt a katonák ártatlanságáról és az uralkodó felébredvén szabadon engedte az elítélteket. Megszámlálhatatlan azoknak a történeteteknek a száma, amelyek Miklósról, a gyermekek segítőjéről szólnak, ezek közül a legismertebb, amikor angyalok figyelmeztették Miklós püspököt, hogy egy kapzsi vendéglős elcsábított három iskolásfiút, megölte őket és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. A püspök a gyermekeket feltámasztotta, a vendéglőst pedig megbüntette. Azóta minden bajban lévő gyermek számíthat a segítségére. De számíthattak rá az árvák, elhagyottak és éhezők is – egy alkalommal például rábírta a kereskedőket, hogy búzájukból egy mérőnyit a nélkülözőknek adjanak. A kereskedők megtették és lám, méréskor semmi nem hiányzott a búzából, a kiosztott gabona pedig elég volt a következő aratásig. A gyermekeken, kereskedőkön, molnárokon kívül Szent Miklóshoz fohászkodnak a hajósok, foglyok, pékek, gyógyszerészek, veszélyes utakon a zarándokok, az eladósorban lévő lányok, a jogászok és a diákok is.

Szent Miklós tisztelete

A keresztényüldözések idejében Miklós püspököt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort élt meg és a legenda szerint holttestét angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta vizű forrás ered. Sírhelye Demre városban a Szent Miklós templom mellett került elő egy 1956-ban végzett ásatás során. A Myra folyó egykor teljesen betakarta homokkal, ma három méterrel a tenger felszíne felett van. 1087-ben olasz tengerészek törték fel a sírt és elvitték Szent Miklós csontvázát, de sietségükben néhány csontot ottfelejtettek, ezeket ma Antalyában őrzik. A többit az olasz tengerészek Bariba vitték, azzal a céllal, hogy a csodatévő szent ereklyéi közelebb legyenek hozzájuk és nagyobb védelmet nyújtsanak nekik.

Szent Miklós tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században, ünnepét a 13. századtól temetése napján, december 6-án ülték. Kultusza csakhamar elterjedt a görög katolikus és pravoszláv egyházban is, az oroszok egyenesen országuk fő patrónusát tisztelték benne. Az ortodox egyház ma is a legfontosabb szentek közé sorolja, minden ikonosztázon megjelenik.

A déli egyházakban lassan és később terjedt el a tisztelete, a 9. században Rómában egy bazilikában és három kápolnában ábrázolták. Németországban a 10. század végén honosodott meg a Miklós-kultusz a görög származású Theofanu császárnő révén, Franciaországban és Angliában a normannok terjesztették el Miklós tiszteletét a 11. század végén. A késő középkor óta Miklóst a tizennégy segítő szent közé sorolják. Magyarországi kultusza a kora középkorban alakult ki, nemsokára a hatvanat is meghaladta azoknak a falvaknak a száma, amelyek Miklós nevét viselték és mintegy kétszázötven templomnak volt a védőszentje. Emléknapja 1560 és 1611 között parancsolt ünnep volt.

A Mikulástól Santa Clausig

Különösen a diákok között örvendett Szent Miklós nagy népszerűségnek, 1529-ben Péchy Ferenc így fordít le magyarra egy latin diákhimnuszt.

„Légy most segítségünk

Szent Miklós minekünk,

Kik ünnepedet és téged tisztelünk,

Légy te Szent Miklós tanuló ifjaknak mi segedelmünk. ”

Szent Miklós neve napján a diákok játékos ünnepségeken választottak „gyermekpüspököt” maguk közül. Ekkor alakult ki a Miklós-járás is – egy piros ruhába beöltözött ember betért azokba a házakba, ahol gyermekek laktak, kikérdezte, imádkoztatta, majd érdemük szerint megjutalmazta, a kíséretében lévő ördög pedig megdorgálta őket. A legendában Miklós láncra veri az ördögöt, ezért jelenik meg láncos ördöggel. A dunántúli magyar népi játékokban Láncos Miklósnak hívják és Palócföldön is szokás volt a Láncos Miklós-járás.

Dugonics András azt írja, hogy az ördög láncainak csörgésére a szegedi gyermekeket „szinte kiüti a nehézség”. Száz évvel ezelőtt így toppant be a Mikulás a szegedi házakba:

„Rontom-bontom-csontom,

csörgő-börgő lánccal jöttem

Van-e jó gyerök a háznál?

Van-e rossz gyerök a háznál?

A jónak kaláccsal,

a rossznak virgáccsal.”

A megszeppent gyerekek nevében ezután édesapjuk bizonygatta, hogy szófogadók, imádkozni is tudnak és az édességet kiváltképp szeretik. Fokozatosan elterjedt az a szokás, hogy a szláv hatásra Mikulásnak nevezett Szent Miklós minden jó gyereknek ajándékot hozott december 6-án, és ha nem is tért be mindenkihez, nyugat-európai hagyomány szerint a csizmákban, cipőkben hagyta a cukrot, diót, mogyorót. A kedves ünnepet Mária Terézia uralkodásának idején már a császári udvarban is megülték: egy Mária Krisztina hercegnő által festett kép megörökíti, amint a fenséges papa, Lotharingiai Ferenc háziköntösben kortyolgatja a kávéját, a kis főhercegek és főhercegnők a babáknak, katonáknak, mézeskalács-szíveknek örülnek, egy kis fenség pedig, aki csak virgácsot talált a cipőjében, a sarokban bömböl.

Termetes pocak

Az Újvilágban holland telepesek honosították meg a Mikulás-naphoz kapcsolódó szokásokat a 17. században, de az amerikai Mikulás-imázs, vagyis a piros ruhás Santa Claus, aki termetes pocakja ellenére minden kéménybe befér, csak jóval később, egy vers illusztrációja nyomán alakult ki.

Clement Clarke Moore 1823-ban írt „Szent Miklós látogatása” című verséhez Thomas Nast rajzolt képeket a Harper’s magazinba, és a rajzok alapján került be a köztudatba, hogy a Mikulás lakhelye az északi sarkon található, szánját rénszarvasok húzzák és műhelyében manók serege csomagolja az ajándékokat. Bár ez a kép némileg eltér attól, ahogy a jámbor és jólelkű Miklós püspököt a templomi szobrokon és freskókon ábrázolták, a lényeg ugyanaz maradt: az ajándékosztó, mosolygós Mikulás világszerte karácsony misztériumának az előhírnöke.