A játszósaroktól a Duna Menti Tavaszig

Juhász Zsuzsannának Dodi majom is besegít az oktatásbanA szerző felvételeAz ugyan túlzás, hogy ettől a babusgatástól és megszemélyesítésditől már egyenes út vezet a csoportos szerepjátékokhoz – a bábozáshoz és a gyermekszínjátszáshoz –, de az első ilyen próbálkozások alighanem mégis valahol ott, a játszósarokban kezdődnek.

Május végét írjuk, s az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolának napközijében lassan véget ér a Juhász Zsuzsanna és Krošlák Olga vezette Pinokkió bábcsoport legújabb bábjátékának utolsó próbája. Legközelebb már a június elsején kezdődő Duna Menti Tavaszon, a gyermekszínjátszók és bábosok országos fesztiválján, Dunaszerdahelyen csomagolják csak ki a kellékeket. Miután az utolsó kis szereplő is elköszönt, Juhász Zsuzsannával – aki mintegy másfél évtizede óvónőként kezdte a pályát, s ma a napközi alsó tagozatos kisdiákjaival való munkája mellett rajzot is oktat a felsősöknek, valamint a gimnazistáknak – először arról beszélgettünk, hogy vajon mekkora szerepet játszik a gyerekek életében a bábu.

– A legelső kötődés mindenképpen egy maci vagy egy rongybaba. A pici gyerek a kedvenc játéka által kommunikál környezetével, a családtagokkal. Tulajdonképpen egyfajta anyapótlék az életében, együtt vannak jóban-rosszban. Mert a macit lehet gyömöszölni, lehet vele beszélgetni, aludni, ott van akkor is, ha az anyunak éppen dolga van. Egy kis szülői odafigyeléssel és rafinériával ez a szerepjáték nagyon hatásos nevelő eszközzé is válhat. Ha például az anyu is beszélteti a kedvencet: Látod, kicsim, Vackor mackó is észrevette, hogy nem mostad meg evés előtt a kezedet! Vagy: Peti baba nagyon szégyelli magát, mert nem szedted össze a szőnyegről a kockákat! Ne hagyjuk, hogy szomorkodjon, gyere, gyorsan pakoljunk össze mindent!... És a kisgyerek sokkal készségesebben lát neki a feladatnak, mint ha parancsolnának neki. A dolog negatív oldala, amikor a szülő azzal bünteti a gyerekét, hogy a kedvenc játékát elveszi tőle. Mert számára az olyan trauma, mint ha a hozzá legközelebb álló személyt ragadnák el mellőle. Komoly lelki sérülést okozhat, hiszen a maga kis világában nem érti, hogy miért kell neki elszakadnia valakitől, aki hozzá tartozik, akit annyira szeret, s akivel megoszthatja örömét-bánatát. Hasonló ez, mint a nagyobb gyerekeknél a rajzolás. Egy pedagógus, ha értő szemmel figyeli a rajzokat, olvasni tud belőlük. A gyerekek ugyanis könnyebben, bátrabban fejezik ki a gondjaikat, örömeiket rajzban, mint szóban. Sőt, rajzos formában sok mindent akaratlanul is elárulnak önmagukról.

Amikor a fakanál megszólal

Juhász Zsuzsanna a napköziben nem csak a gyerekek rajzaiból olvas, a fegyelmezésre is sajátos eszközt választott. Egy fakanalat. Ami persze a régi hagyománytól eltérően nem a rosszcsontok elfenekelésére szolgál, hiszen a fakanálnak arca van. S nem is egy, hanem mindjárt kettő: Juliska és Mariska. Juliska rajzolt szája mosolyog, ami azt jelenti, hogy a nevelő néni elégedett az osztállyal. Maris ellenben morcos, lefelé görbül a szája, és ha Zsuzsa néni őt mutatja fel a gyerekeknek, akkor az azt jelenti, hogy bizony túl nagy a rumli.

– A fakanál a gyermekkor első, klasszikus bábja. Nem kell felöltöztetni sem, elég, ha szemet és szájat rajzolunk neki, és máris lehet vele kommunikálni. Megfigyeltem, hogy a gyerekek abban a pillanatban, ahogy a kezükbe vesznek egy tárgyat, azonnal képesek vele élő kapcsolatot teremteni. A kisiskolások ugyan már rég félretették a macit, de a tárgyakhoz való játékos kötődés még nagyon elevenen él bennük. Ezért is kedvelik annyira a bábszínházat. A fakanál mellett van egy Dodi nevű báb majmocskám is, ő szintén besegít az oktatásba. Tudom magamról, hogy mint pedagógus, időnként meglehetősen szigorú vagyok. De ha Dodi majommal a kezemben ülök le hozzájuk, és ő beszél a tanító néni helyett, érezhetően enyhül a távolság köztem és a gyerekek között.

És a bábok

A mackótól tehát mégis eljutottunk a bábokhoz. Juhász Zsuzsanna neve táborszervezőként is ismert, s az általa vezetett nyári gyerektáborokban szinte mindegyik kézműves mesterséget kipróbálhatták az érdeklődők. Segítségével többek között kasírozott maszkokat, óriásbábokat is készítettek a gyerekek.

– Ezek még csupán egyszerű próbálkozások voltak, s főleg a táborlakók szórakozását szolgálták. A bábozás mindig is közel állt hozzám, a napközis gyerekekkel folyamatosan bütyköltünk egyszerű bábokat rongyból, csuhéból, papírból és más hasonló alapanyagokból. Ez hozzátartozott a munkámhoz, de bár hosszú évek óta ott motoszkált bennem, hogy jó lenne bábcsoportot szervezni, egyedül nem mertem belevágni. Valódi bábszínházat sem igen láttam azelőtt, nem igazán volt miből kiindulni. Azután Krošlák Olga kolléganőm személyében egy remek társra találtam, és a fellelhető szakirodalom áttanulmányozása után 2002-ben megalapítottuk az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola mellett működő Pinokkió bábcsoportot. A mai napig állítom, hogy ketten sokkal könnyebb a gyerekekkel dolgozni. És csodálom, tisztelem azokat a pedagógusokat, akik egyedül vezetnek egy bábcsoportot. Mi Olgával tökéletesen kiegészítjük egymást. Együtt készítjük a bábokat, a díszletet, közösen választjuk ki a mesét... A szöveget én szoktam dramatizálni, bábszínházra írni, de mindig odafigyelek a kolléganőm és a gyerekek véleményére is. Három éve tizenegy gyerekkel kezdtünk az én napközis osztályomból, most kilenc állandó tagunk van. Az első darabunk Kányádi Sándor Pacsirtapör című tanmeséje alapján készült. Tulajdonképpen csak amolyan próbának, beszédfejlesztő játéknak szántuk, de mivel akkor éppen Érsekújvárban volt a Duna Menti Tavasz járási válogatója, vendégszereplőkként mi is felléptünk. Hatalmas meglepetésünkre meghívtak bennünket Dunaszerdahelyre, az országos fesztiválra. Végül is ott találkoztunk először igazi bábosokkal.

A zöld lific

Juhász Zsuzsanna mosolyogva elevenítette fel az első fesztivál emlékeit. – A műsor alatt szinte teljesen belelapultunk a székbe. Hű, hogy mindenki milyen profi, micsoda bábtechnikákat tudnak! Hatalmas élmény volt valamenynyiünknek. És valójában akkor kezdődött el számunkra az érdemi munka. Nagyon sokat segített, hogy eljárhattunk Dunaszerdahelyre, az évente két alkalommal megszervezett bábostovábbképzésre. Megismertük a bábozás különböző technikáit, az apró trükköket, hogy milyen kulisszákat érdemes használni, hogy mitől lesz kifejező egy báb arca, vagy hogyan lehet egy merev bábba életet lehelni... Huszár László főszervező és Kecskés Marika bábművész minden alkalommal neves bábos előadókat hívott meg, akik különböző stílusokat képviseltek. ĺgy mindig valami újat, izgalmasat kaptunk. Amikor idehaza a Pinokkióval eljutottunk a meseválasztásig, már megfogalmazódott bennem, hogy – bár a népmese vitathatatlanul gyönyörű dolog – én valami mást szeretnék. A Kányádi-féle tanmesével indítottunk, és ezt a vonalat szerettem volna tovább folytatni. Hogy a mesében legyen egy kis valóság is. Olyan élethelyzetek, amelyek jellemzőek a gyerekek világára. Hogy ne csak a jó és a rossz párharcáról szóljon a történet, hanem legyen benne egy adag hasznosítható tanulság is. Tavaly ezért választottuk A zöld lific című Lázár Ervin-mesét, mely lényegében a gyermeki félelmek feloldásáról szól. Könnyű szivacsból készítettük hozzá a Muppet show-szerű óriásbábokat, és a gyerekeket kivittük a paraván elé. Ez a legnehezebb, amikor a bábjátékos együtt szerepel az általa mozgatott bábbal. A Duna Menti Tavaszon a produkciónkat egy Barátságos árnyak című díjjal jutalmazták.

Firkász Kató

Az idén hasonló szellemben, de más típusú bábokkal készültünk. A Firkász Kató című bábjátékban az összefirkált mesekönyvek megelevenedett mesealakjai játsszák a főszerepet. Hogy mi történik akkor, ha az elcsúfított mesefigurák kilépnek a könyvből... Úgy gondolom, hogy kevésbé hatásos, ha mint pedagógus, vagy mint szülő ráreccsenek a gyerekre, hogy Ne firkáld össze azt a könyvet!, mint ha színpadon látják, amint megelevenedik a bajuszos királylány, és nem lehet megvédeni a sárkánytól, akinek tintával visszarajzolták a fejét. Még a huszár sem tud segíteni, hiszen kard helyett söprűt firkantottak a kezébe... A bábos történet talán egy icipicit visszafogja majd néhány csintalanabb, firkálásra hajlamos gyerkőce kezét. Mert a helyes viselkedést is szórakozva lehet megtanulni a legkönnyebben.

Gyermeknapi mulatságok

A nemzetközi gyermeknapot (a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség határozata alapján) 1950-től mindig május utolsó vasárnapján ünnepli a világ. Az óvodákban és az iskolákban rendszerint a rá következő hétfő az a nap, amikor a gyerekeknek mindent szabad. Még rosszalkodni is, persze csak mértékkel. A gyermeknapi kavalkádban a lustábbja kedvére lógathatja a lábát, a fürgébb gyerekek pedig kifulladásig rohangálhatnak – ahogyan kedvük tartja. Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Pinokkió bábcsoportja az idei gyermeknapon már javában csomagol a másnap kezdődő Duna Menti Tavaszra. Ez külön ajándék a számukra. A többiek – a második évfolyamtól az ötödikig – a komáromi Jókai Színházban néznek majd meg egy mesejátékot. Az iskolában hagyomány, hogy gyermeknapon kirakodóvásárt rendeznek, ahol a diákok kicserélhetik vagy megvásárolhatják egymás apró játékait, holmijait. A sportversenyek és az ügyességi játékok sem maradnak el (az egyik legnépszerűbb a csokievő verseny), s a legügyesebbek zsetonokat kapnak, melyeket édességre lehet beváltani. Az iskolaudvaron különböző tánccsoportok szoktak fellépni, s a diákok látványos íjászbemutatót is tartanak. A gyermeknap rendszerint estébe nyúló diszkóval vagy táncházzal zárul. Másnap pedig – ahogy az ország többi iskolájában is – nincs feleltetés és dolgozatírás. Hiszen hol másutt pihenheti ki az iskolás a gyermeknapot, ha nem az iskolapadban?! (-cz)