A hivatalok labirintusában

Aki már valaha is költözködött, az tudja, hogy mindez gyakran még akkor is fárasztó és idegölő munka, ha egy erre szakosodott céget bízunk meg a munkálatokkal. Mindenütt ládák és dobozok, semmiről sem tudjuk, hol van éppen. Költözéskor e kellemetlenségek mellett néhány hivatalt és céget is fel kell keresnünk, hogy bejelentsük a változást.

Ez a költözködés egyszerűbb része, a hivatali „ki-bejelentgetések” sorozata már keményebb dióTASR/AP illusztrációs felvételHa új lakást veszünk, nem kerülhetjük meg a kataszteri hivatalt, hiszen csak azt követően válunk valódi tulajdonossá, miután itt bejegyezték a változást, és átvettük a tulajdonlevelet.

Kataszter, majd a házkezelőség

Ennek a birtokában kell aztán felkeresnünk a házkezelőséget, ahol a régi tulajdonos kijelentkezik, mi pedig bejelentkezünk.

A leggyakorlatiasabb megoldásnak az számít, ha a régi és az új tulajdonos egyszerre keresi fel a házkezelőt. Ez a tulajdonlevél alapján bejegyzi a változásokat.

Ha az új tulajdonosnak még nincs meg a tulajdonlevele, elég az is, ha felmutatja az adásvételi szereződést, és a kataszteri bejegyzésre tett javaslatát. Ebben az esetben azonban a kataszteri bejegyzést követően a lakáskezelőnek el kell juttatnunk a tulajdonlevél másolatát.

A házkezelőnél a lakás átadásánál a régi és az új tulajdonos aláírják az átadási jegyzőkönyvet.

Ebben feltüntetik a villanyórák állását, és megegyeznek abban is, hogy a számlákat kinek küldik el. A régi tulajdonos a házkezelőnek meghagyja a bankszámláját is, amelyre az esetleges visszatérítéseket kifizethetik.

Ha tudjuk, ki a házkezelőnk, akkor nincs probléma a víz- és hőszolgáltatás, valamint a szemétdíj elintézésével.

Gázművek, áramszolgáltató

Külön fel kell keresnünk azonban a gázműveket és az áramszolgáltatót.

Szerencsére ez utóbbiak is már lényegesen egyszerűsítették az ügyintézést. Több mindent telefonon is elintézhetünk.

A villany és a gáz esetében azonban fontos, hogy a régi és új tulajdonos egyszerre jelenjen meg az energiaszolgáltatóknál.

Ha lakást vásárlunk, a változást be kell jelentenünk a községi hivatal adóosztályán is.

Az ingatlanadó fizetőjének a változását az adásvételt követő 30 napon belül kell bejelentenünk.

A bejelentési nyilatkozathoz, amit a községi hivataltól kérhetünk ki, csatolnunk kell a tulajdonlap fénymásolatát és az adásvételi szerződést is.

Ha át szeretnénk építeni

További problémák merülhetnek fel, ha a már megvett lakást át szeretnénk építeni.

Ez esetben az építésügyi hivatalnál lehet érdeklődni, hogy ehhez nem lesz-e szükségünk engedélyre.

Ami biztos, nem kell engedélyt kérnünk, és be sem kell jelentenünk az olyan munkálatokat, mint a nyílászárók – ablakok, ajtók –, klímaberendezések cseréje, a festés, a csempézés vagy családi házaknál a tetőcserép cseréje, esetleg a vakolás.

Kataszteri hivatalok

Város Cím Telefonszám

Pozsony I. Vajanského nábr. 10 02/5930 4111

Szenc Hollého 8 02/4592 3338

Dunaszerdahely Agátova 7 031/5522 035

Galánta Z. Kodálya 787/6 031/7802 418

Vágsellye Staničná 23 031/7707 657

Érsekújvár Podzámska 25 035/6400 965

Komárom Pohraničná 6 035/7900 117

Léva T. Vansovej 4 036/6312 412

Nyitra Jozefa Vuruma 1 037/6512 028

Nagykürtös Komenského 3 047/4831 122

Rimaszombat Kraskova 2 047/5621 304

Rozsnyó Jarná 2 058/7323 186

Losonc M. Rázusa 32 047/4328 680

Kassa-vidék Južná trieda 82, Kassa 055/7276 230

Kassa I Južná trieda 82 055/7276 230

Tőketerebes Námestie mieru 804 056/6726 903

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?