A gorillák kommunikációjának titkait tárta fel egy új kutatás

Mint a tanulmányban leírták: a mellkason való dobolás hatásossága – ahogy eddig is sejtették – az állat méretétől és erejétől függ. A nőstények akkor dobolnak a mellkasukon, mikor felmérik a párjukat, a hímek viszont küzdelemre hívnak a mellkasdöngetéssel. A kutatók szerint a mellkas ütögetése fontos kommunikációs eszköz a sűrű trópusi őserdőben, ahol élnek. A kifejlett ezüsthátú hím gorillák mellkasverését több mint egy kilométerre is meg lehet hallani.

Edward Wright, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet tudósa elmondta: hosszú ideje vélik úgy, hogy a mellkason való dobolással akarják kifejezni a gorillák, milyen erősek, és ezt a jelzést a hímeknek és nőstényeknek is küldik. A hímek felé ezzel jelzik: „figyelj, nagy vagyok és erős, ne kötekedj velem”, a nőstényeknek pedig azt üzenik: „nézd, milyen nagy és erős vagyok, engem választhatnál párodnak”.

Wright hozzátette: kutatásukkal végre tényleg sikerült igazolni, hogy a mellkasveregetés elárulja, milyen nagy a gorilla, az ütés hangja egyértelmű jelet küld a testméretéről.

A gorillatársadalomban a csoportokat általában egy hím és több nőstény alkotja. A nőstények mozoghatnak csoportok között, a hímek versengenek a figyelmükért. A hím gorilláknál fontos a méret: a testméret megjósolja a csoportban betöltött rangot, a harci képességet és a szaporodás sikerét. A hímek kiskoruktól gyakorolják a mellkasdöngetést, hogy felnőve alkalmazni tudják. A Scientific Reports folyóiratban közölt tanulmány szerint a nagyobb hím gorillák mélyebb hangot adnak ki, amikor mellüket döngetik. Ez egyértelműen jelzi testméretüket, más szóval a hím gorillák nem tudják átverni riválisaikat. A kutatók szerint a hangok a gorillák gégéje közelében elhelyezkedő légzsák méretétől függnek. Szerepük van a morgásban, a figyelmeztető hangok kiadásában és a nem vokális mellkasverésben is. A kutatásból az is kiderült, hogy különbség van a mellkasra mért ütések tartama és száma között, ami arra utal, hogy a mellkasverés alapján azonosítani lehet az egyes gorillákat.

A BBC News által ismertetett tanulmány szerint a kutatók a ruandai Vulkán Nemzeti Parkban az ezüsthátú gorillákról készült fényképek és hangfelvételek alapján vonták le következtetéseiket. A fotókat használták a gorillák testméreteinek megállapítására: a lapockáik közötti távolságot a hátuk szélességéből határozták meg. A hangfelvételeket elemezve megmérték a mellkasdöngetés hosszát, az ütések számát és hangfrekvenciáját.

Vadon 2008-ban már csupán mintegy 600 hegyi gorilla élt, de a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően számuk azóta már ezer fölé emelkedett.

A gorillák a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda és Uganda természetvédelmi területein élnek. Továbbra is veszélyeztetik őket az orvvadászok, a térség fegyveres konfliktusai és az emberekről átterjedő betegségek. (MTI)