Több milliárd évvel ezelott a Földet olyan atmoszferikus pára borította, mint amilyen ma a Titánt, ami azt jelenti, hogy a kutatók megérthetik: milyen védelemben volt része a kezdeti életjelenségeknek bolygónkon.
A Föld–Titán párhuzama
Több milliárd évvel ezelott a Földet olyan atmoszferikus pára borította, mint amilyen ma a Titánt, ami azt jelenti, hogy a kutatók megérthetik: milyen védelemben volt része a kezdeti életjelenségeknek bolygónkon. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Titán légköre, amely tele van a napfény és a metángáz reakciójából származó organikus aeroszolos részecskékkel, magyarázatokat kínál a Föld korai állapotára, amikor az elso, kezdetleges organizmusok megjelentek 3,6 milliárd évvel ezelott. A Titán légkörérol tavaly szereztek adatokat a Cassini-küldetés során, amely a NASA és az Európai Urhivatal (ESA) közös projektje volt. Korábban a kutatók elszigetelt, szélsoséges környezetek létrehozásával kutattak az élet eredete után. A Föld feltehetoen 4,6 milliárd éve keletkezett, és a folyékony víz körülbelül 3,8 milliárd éve jelent meg rajta. A Titánéhoz hasonló pára a Föld korai légkörének egyik fo sajátossága az élet megjelenésétol, amely 3,6 milliárd éve történt, az oxigéntartalom kialakulásáig, amely 2,3 milliárd éve következett be. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.