A férjek hét főbűne

A házasság saját életreceptet kíván. Ha vannak is általános szabályok, közülük egyik sem örökérvényű. Az együttélésnek elérkezik az a pillanata, amikor az érzelmes sóhajokat, a biztató mosolyokat, a virágokat feledni lehet. Elhangzik az első, mondhatni brutális kérdés: „Ez meg miért dobálja szét a harisnyáit, az alsóneműit?!” Majd a másik félhangosra vett monológja: „Ugyan, miért kezdi az elszámoltatást, ha megjön a munkából? Miért sorolja szinte leltárszerűen a konyha és a fürdőszoba állapotát?!”

A közös élet kezdetén elnéző mosoly takarja a lappangó dühöt. Aztán elhangzik az első kapáslövés, választ sem várva. Az győz, akinek több a muníciója... Két ausztráliai lélekbúvár ki tudja, hányadik változatában írta meg, tette közzé a látleletet. A lényegre tapinthattak, mert a könyvüket számos nyelvre lefordították. „Több, mint 30 országban jártunk, kerestünk, kutattunk, de csak azt állapíthattuk meg, hogy bizonyos problémák azonosak a férfi és a nő együttélésében, a társadalmi helyzettől, a kulturális szinttől függetlenül is.”

A nemzetközi statisztika azonban jócselekedeteket is jelez. Például, némán tűri, ha meccsnézés közben az asszony zajt csap körülötte. Mi több, megeszi az elsózott, túlfűszerezett vacsorát is. Ezek nem ellensúlyozzák a bűneit – vélik a szerzők.

Külön esettanulmány a nyugdíjas férj. A korábbi megbízható, jó munkaerő „semmi sem érdekel” hangulatban tölti a napjait. Nem törődik a lakással, de az ebéd és a vacsora cikizését el nem mulasztaná. Ez a forrása az asszony érzelmi reakciójának: visszasírja az időt, amikor a teremtés koronája egész nap nem volt otthon. Még az is megeshet, hogy letargiába zuhanva azon tűnődik a boldogtalan hitves, hogy kitől lehetne tippet szerezni egy tökéletes bűntényhez. (ke)