A fejedelem asztalánál

Rákóczi fejedelem jó étkű, jól táplált ember volt, nem válogatós, ám szerette az ínyencségeket, például a vadételeket, így a vadsütéseket is. A Rákócziról ránk maradt képeken e jóétkűségnek nem látszanak a nyomai. Pedig nem volt sovány. A bécsi udvarnál Dick Franci, vagyis Kövér Feri volt a gúnyneve...

Most azonban ott tartunk, amikor II. Rákóczi Ferencnek még csak „kisurunk” volt a titulusa a nép körében. Ungvárott gyűltek össze Bercsényinél, hogy majd onnan több napos bölény-, medve- és farkasvadászatra induljanak. Az ötven-hatvan vendéget is befogadó tág, díszes teremben már terített asztal várt, és a kandallóban deréknyi vastag, lángoló fahasábok. Tél volt, Boldogasszony hava, hó borította a vidéket. A vendégek csendben beszélgettek, ott volt gróf Forgách Simon is, magyar királyi tábornok, aki Lipótot szolgálta, a német császárt és magyar királyt. Az udvaron csendülő kisharang szavára, Rákóczi az asztalhoz vezette a szépséges Bercsényinét, Csáky Krisztinát. Miután mindannyian letelepedtek, kiadós ebédet szolgáltak fel, amit a vendégek jó étvággyal, hamarosan bekaptak, és máris indultak az Ung folyását követően Vihorlát és a Szitnyáki hegyek felé...

Mire a vadásztáborba értek, az óriási hegyek közt meghúzódó völgyben öreg este volt már, csak a tüzek lángjai világítottak. A fővadász kürtjén jelezte az estebédet. A vadász urak a vadásztábor közepén lobogó nagy máglya köré gyülekeztek, és az odakészített tuskókon foglaltak helyet. Bercsényi zöld mentés vadászai szolgálták fel a frissen főtt bográcshúst cipóval, mely mellől nem hiányoztak a tele kulacsok sem.

Evés közben tréfálkoztak, régi vadásztörténeteket meséltek, a fővadász pedig újabb porciók kilátásba helyezésével biztatta a vendégeket. Ám azok torkig laktak a bőven borsozott vaddisznóhússal. Aztán nyugovóra tértek, mert tudták, hogy a másnapi bölényvadászat nem lesz gyerekség...

Reggel Bercsényi diópálinkával kínálta a vendégeket, majd a finom itóka után kiadós reggeli következett: sült kolbász és pirított szalonna friss cipóval. Örök talány, hogy a majdnem még meleg cipó mily utakon került a téli erdők rengetegébe.

A hajtás úgy alakult, hogy gróf Forgách Simon állása felé szorították a nemes nagyvadat. A tábornok vagy harminc lépésről biztos kézzel tüzelt a bölény vékonyába: Vihorlát magányos ősbikája elesett!

Estebédre a vendégeknek a bölény húsából készült étket szolgáltak fel, de volt aki csak kóstolgatta, s inkább vadásztarisznyája után nyúlt, mert a bölény a szíjnál is rágósabb volt. Persze, Forgách grófot nem zavarta, kétszer is evett belőle, hiszen ő volt a bölényölő, s a vadászszerencséjének tartotta hősies cselekedetét, a bölény elejtését. Pedig Bercsényi keze volt a dologban, hiszen a vadászatnak nemcsak férfias szórakozás volt a célja, hanem a tábornokot szerették volna a szabadságharc oldalára állítani. Ami végül is sikerült...

A vadászat másnap folytatódott. Gyors reggeli után farkas-ra indultak. Ezúttal Bercsényi volt sikeres, a megsebzett, kutyaszorítóba kényszerített vadhoz ugrott, és tőrével nyakszirten szúrta.

Onnan aztán Percsényen keresztül vezetett az út, Bercsényi uradalmát nem kerülték el. A tágas udvarházban vadászvacsorát kaptak: savanyú nyúlleves, borban főtt vaddisznó, őz gerince sülve, nyárson forgatott fácán és fogoly volt a menü...

Az emlékezetes vadászat után gyorsan zajlottak az események, Rákócziból fejedelem lett, és a fejedelem asztala olykor-olykor annyira gazdag volt, hogy hetedhét országon túl sem volt párja. Az ország rendjeinek gyűlésén 1705-ben 366 tál ételt hordtak fel, de nem feledkeztek meg a pórnépről sem. Erdélyi fejedelemmé való beiktatásakor, 1707-ben ősi szokás szerint az ország minden piacán ökröket sütöttek. A hatalmas tárolókból, hordókból folyt a bor Marosvásárhely főterén. Ott aztán óriási kádakból kupákkal, kannákkal, sőt süvegekkel meregették a székelyek az isteni nedűt...

Egy másik legenda, de inkább hiteles feljegyzés arról a történetről szól, amikor Rákóczi fejedelem 1711-ben meghívta és megvendégelte szövetséges barátját, Nagy Péter cárt. A lakomára a fejedelem lengyelországi birtokán, a viszocskai kastélyban került sor. A kitűnő ebéd, magyaros falatok után a legfinomabb tokaji aszúborból az oroszok nagy cárja egy picit becsiccsentett. Rákóczi vitézei emelték hintajába. De ugyanaz volt a helyzet a minisztereivel is.

A szemtanú krónikás, Mikes Kelemen által is kedvelt Szathmári Király Ádám, a fejedelem apródja ezeket írta naplójába a nevezetes eseményről: „akkor csak az közrendű muszka vitézek is sisakkal isszák vala a jó tokaji bort”.