A DNS-javításhoz kapcsolódó kutatásokért hárman kapnak kémiai Nobel-díjat

Stockholm |

<div>A DNS-javítás mechanizmusvizsgálataiért Tomas Lindahl svéd, Paul Modrich amerikai és Aziz Sancar török származású amerikai tudós kapja a kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia szerdai bejelentése szerint.</div><div>&nbsp;</div>

Az akadémia indoklása szerint a három kutatónak sikerült molekuláris szinten feltérképeznie, hogy a sejtek hogyan javítják ki a DNS-károsodásokat és őrzik meg a bennük tárolt genetikai információt. Meghatározó kutatásaik kulcsfontosságú ismereteket szolgáltattak a sejtek működéséről és hozzájárultak többek között új rákkezelési módszerek kidolgozásához is.    Az emberi DNS mindennap károsodik az UV-sugárzás, a szabad gyökök és egyéb rákkeltő anyagok miatt, ám a DNS mindezen külső behatások nélkül is instabil, sérülékeny molekula. Napi szinten több ezer hirtelen változás megy végbe egy sejt genomjában, és akkor is keletkezhetnek sérülések, amikor a DNS lemásolódik sejtosztódáskor, ez a folyamat pedig naponta több milliószor lezajlik az emberi szervezetben.    Örökítő anyagunk kémiai szerkezetében azonban mégsem uralkodik el a káosz, mivel folyamatosan egy seregnyi molekuláris rendszer ellenőrzi és javítja a DNS-t. A kémiai Nobel-díj idei kitüntetettjei úttörő munkát végeztek számos ilyen helyreállító rendszer működésének molekuláris szintű feltérképezésében.    Az 1970-es évek elején a kutatók úgy vélték, hogy a DNS rendkívül stabil molekula, ám Tomas Lindahl bebizonyította, hogy a DNS olyan gyorsasággal károsodik, ami elméletileg lehetetlenné tette volna a földi élet kialakulását. Mindez egy olyan molekuláris mechanizmus - a báziskivágó javítás (BER) - felfedezéséhez vezette a szakembert, amely folyamatosan megakadályozza a DNS összeomlását.    A témában az 1980-as évek óta kutató Aziz Sancar nevéhez fűződik a DNS-javító mechanizmusok másik típusának, a nukleotidkivágó javításnak (NER) a feltérképezése. Ezt egyebek közt az UV-sugárzás és a mutagén anyagok okozta DNS-károsodások javítására használják a sejtek. Azoknál, akiknél hibás ez a rendszer, bőrrák alakul ki napfény hatására.    Paul Modrich a sejtosztódás előtti DNS-replikációkor fellépő károsodások helyreállítására használt mechanizmust, az össze nem illő párok javítását (MMR) demonstrálta. Ez a folyamat nagyjából ezerszeresen csökkenti a hibák jelentkezését a genetikai anyag megduplázódásakor.    A svéd állampolgárságú Tomas Lindahl 1938-ban született Stockholmban. A Karolinska Intézetben szerezte PhD tudományos fokozatát 1967-ben. A Göteborgi Egyetem orvosi és fiziológiai vegytannal foglalkozó professzora volt 1978 és 1982 között. A brit Francis Crick Intézet nyugalmazott csoportvezetője.    Az amerikai állampolgárságú Paul Modrich 1946-ban született. A kaliforniai Stanford Egyetemen szerezte PhD tudományos fokozatát 1973-ban. Jelenleg a marylandi Howard Hughes Medical Institute kutatója és az észak-karolinai Duke Egyetem orvostudományi karának biokémia-professzora.    Az amerikai és török állampolgárságú Aziz Sancar a törökországi Savurban született 1946-ban. A Texasi Egyetemen szerezte PhD tudományos fokozatát 1977-ben. Jelenleg az Észak-karolinai Egyetem orvostudományi karának biokémia- és biofizika-professzora.    A kitüntetettek megosztva 8 millió svéd koronával  gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?