A dicséret mosolyra fakasztó ereje

Nagyon sokan vannak, akiket befolyásolnak a kimondott szavak. Főleg a dicséret bír szuggesztív erővel. A legtöbb embernél, legalábbis a jóhiszeműeknél, legnagyobb hatást a dicsérettel érhetjük el. Ami természetes is, hiszen ezzel serkentjük az ambícióját, akármilyen területen mozog. Akibe kételkedést csöpögtetünk saját hivatása iránt, azt megakasztjuk munkájában és hátráltatjuk előmenetelében, míg ha dicsérjük, ezzel újabb sikerekre buzdítjuk, még akkor is, ha ő maga kevésbé hisz önmagában.

Kezdjük a gyermeknél

Imi még meglehetősen kisgyermek, az elemibe jár, és hozzá akarjuk szoktatni, hogy reggelenként ne kelljen hatszor kelteni. Nem cselekszünk helyesen, ha a gyermek előtt másoknak ilyeneket mondunk: „szegénykémnek olyan korán kell felkelnie, butaság, hogy ilyen kicsiknek is ennyire korán kezdődik a tanítás.” Ne higgyük, hogy azért, mert a gyermek játszik, figyelmét elkerülik ezek a szavak. Szó sincs róla. A gyermek mindig figyel, és mindent meghall. Előbbi kifakadásunkkal pedig azt érjük el, hogy őt a korai felkelés, az iskola ellen hangoljuk anélkül, hogy a dolgon változtatni tudnánk. Hogyha ehelyett esténként megsimogatjuk az arcát, és azt mondjuk: „most szépen lefekszel, elalszol, és reggel ugyanerre a cirógatásra kelsz majd pontosan hét órakor, reggeli után pedig szépen időben elindulsz az iskolába”, ezzel esetleg azt érjük el, hogy a gyermek csakugyan hozzászokik ahhoz, hogy végzi a kötelességét, amit az iskola reá rótt. És minél inkább dicséret formájában teszem: „te jó fiú vagy, lelkiismeretes, tudom, mindig megbízhatom benned”, annál inkább buzdítom őt, mert miközben kimondom, némileg már belé is szuggerálom, amit én szeretnék és amit bizonyára ő is szeretne. Persze, mindenhez türelem kell. Nem várhatjuk, hogy valami rögtön sikerüljön. A gyermek nem gép, amelyen csak egy csavart kell elfordítani, és máris jól működik. Mindenesetre többet érhetünk el, ha azt mondjuk: „te olyan ügyes vagy, olyan jó a felfogásod, hogy elég egyszer-kétszer elolvasnod valamit, és már tudod is.” És elolvastatjuk vele a feladott szöveget. De nem kiáltunk ám rá, hogy „nem jó, nem így”, hanem addig olvastatjuk vele, amíg csakugyan tudja, és mindig hozzáteszszük: „talán már csak egyszer, és kívülről fogod tudni”.

Dicsérni!

Dicsérni a jó felfogását, a kitűnő magaviseletét, a nemes szívét. Mert mialatt mások előtt kérkedek ezzel, lassanként beleszuggerálom, elhiszi nekem és csakugyan olyan lesz, amilyennek látni szeretném, és amilyen ő is szeretne lenni. És nincsen jobb szuggesztió, mint amivel egy édesanya hat a gyermekére. Igenis azok cselekszenek helyesen, akik amikor a kicsi elesik, elkiáltják magukat: „katonadolog, semmi sem történt”, és arra szoktatják gyermeküket, hogy dörgölje meg a fájós részt, és nevessen. Ahhoz igazán nem fér kétség, hogy minden fájdalomnak legjobb ellenszere a mosoly.

Vannak, akik magukba szuggerálják, hogy mindenben pechjük van. Az ilyeneket aztán mintha tényleg üldözné a sorsuk. Ha állásról van szó, mindig más kapja meg helyettük. Az persze nem jut eszükbe, hogy ők eleve el voltak készülve erre és már bizonytalanul indultak, nem tettek meg mindent, hogy az állást csakugyan elérhessék. Vannak, akik úgy indulnak el hazulról, hogy megpróbálom, tudom, hogy nem sikerül, de megnyugtatom a lelkiismeretemet. Hát ezeknek bizony semmi sem sikerül. Mert aki még elképzelni sem tudja, hogy jól végzi a dolgát, annak az hogyan sikerüljön.

A magabiztosabb jövőért

A gyermek előtt azt kell mondani: „Neked sikerülni fog, te ügyes vagy, te tehetséges vagy, neked könnyű a felfogásod, te képes vagy rá, megoldod.” Ő sem veszi észre, mi sem vesszük észre, hogy mialatt dicsérjük és bizalmat előlegezünk neki, megszokja, hogy higgyen magában, hogy mindent magától várjon, ezért aztán eleitől fogva jól végzi a dolgát.

Pillanatig sem kételkedik abban, hogy eléri azt, amit akar. De aki csak próbálgat, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa, az sohasem akar igazán, az legtöbbször önmagát hátráltatja.

A telt villamoson is legtöbbször az kap helyet, aki azt mondja magában, nekem fel kell szállnom, mert sietek. Tolakodás nélkül is ott fog megállni, ahová akár legelsőként is léphetett volna.

Tehát: dicsérni! A dicséret megkönnyíti a járást, mozgékonnyá teszi az ujjakat, felfrissíti a vért és az agyat. A dicséret szuggesztió!