A cseresnye mint a fülemüle füttye

Ha drága gyümölcsöt látok a piacon vagy a zöldséges üzletben, mindig eszembe jut az a telkünktől egy parcellányira álló terebélyes cseresnyefa, mellyel kapcsolatos a szomszédunk meg az ő szomszédja vitája, pörlekedése.

Jól emlékszem, még ma is helyén áll a bő termésű fa, melynek hüvelyk nagyságú piros gyümölcsét sokszor megdézsmáltam, jóízűen eszegettem. Szüleim, testvéreim szintén megízlelhették, mert a szomszéd az érés idején hozott belőle kóstolót.

Az ajándékozást követő néhány nap elteltével tudódott ki, hogy az ajándékozott gyümölcs olyan drága csemege, amelyet a leggazdagabb bankár is alig engedhetne meg magának. A fába belefektetett költség terhelte ugyanis annyira. Pedig a természet keltette életre, és az egyik szomszéd fiú gondozta, nevelte.

Talán valamilyen madár elejtette magból, a mezsgyén kelt ki, a két szomszéd telkének határán, a parcellák végében. Szép, siheder fácskává nőtt, mikor az említett fiú beoltotta, és sudár törzsű, széles lombozatú, ízes, zamatos húsú gyümölcsöt termő terebélyes fa lett belőle. A fiú minden cseresnyeérés idején felmászott rá, és kóstolgatta gyümölcsét.

Mindaddig nem figyelt fel a fára senki, amíg nem termett annyit, hogy hatalmas vesszőkosarak teljenek meg gyönyörűen csillogó, ropogós gyümölccsel. Ekkor a két gazda szemet vetett rá, egyik is, másik is igényt tartott a termésre. S mire elérkezett volna a szedés ideje, kipattant közöttük a vita. Először szép szóval igyekeztek egymást meggyőzni a termés hovatartozásáról, később ökölrázással, végül letört ágdarabokkal simogatták egymást a „kedves” szomszédok. Olyannyira, hogy az ügyük ügyvédkézre került.

Hogyan, hogyan nem, az egész história jól elhúzódott. Háborús évek következtek, s mint lendületben levők, vitéz harcosokká váltak. Beindult a partizánmozgalom. Hegyekben bizonygatták harcképességüket. Nem is rosszul! Néhány kitüntetéssel érkeztek haza győztesen, ám egyéni háborújuk még a partizánkodásból hazatérve sem ért véget, sőt némi tapasztalatokkal felvértezve folytatták, ahol abbahagyták.

A harcias cselekedetekre felfigyeltek a község elöljárói is, egymást követték a helyszíni szemlék. Az esetről a zöldségárusok tereferéltek a piactéren, hol megvetően, hol fontoskodóan. Ki így, ki úgy meg amúgy értette az egészet. Mondogatták: nehéz megállapítani, melyik oldalon terjedelmesebbek a fa gyökerei. Honnan szívja magába a több tápanyagot. Melyikük földje széléből?! Ebből eredt a nagy vita. Kié lehet a nagyobb részesedés a termésből? Az ügyben a legtudálékosabbak sem tudtak zöld ágra vergődni.

Szájról szájra terjedt az eset, s annyira dobra verődött a tőszomszédok ellentétes viszonya, hogy a járási székhely urai is kiszálltak, hogy megkóstolják a finom cseresnyét, no meg az igazságszolgáltató hivatali személyek is kilátogattak egynéhányszor a helyszínre.

Persze, eljárási tevékenységre hivatkozva, a kiszállási díj felszámolásáról egyszer sem feledkeztek meg. A tulajdonjog megítéléséről viszont hosszan tartó fontolgatást követően sem fogalmazódott meg a határozat. El is húzódott a pörösködés. A törvény végrehajtói eléggé tanulmányozgatták a tényállást, hogy ne tévedjenek. Három évig tartott, míg rátapintottak a helyzet igazának megállapítására. Úgy vélték, a két szomszéd közötti vitát, ellentétet megegyezéssel kell rendezni, mivel egyenlően voltak tevékenyek az illetékes peres ügyben. Ebből kiindulva úgy döntöttek, békés megegyezésre szólítják fel a feleket, mentesítve őket a törvényhozás lesújtó kezétől: a perköltségre pedig személyenként tizenkétezer koronát szabtak ki.

A pereskedő atyafiak rádöbbenve az igazságkeresés tekervényes mivoltára, baráti kezet nyújtottak egymásnak.

A bíróságról hazatérve békésen kóstolgatták a cseresnyefa gyümölcsét. Hisz jogosultságukat rá, eléggé megfizették. A törvényre hivatkozva: ami a szomszéd telkének terében terem az átnőtt ágakon, az a gyümölcs őt illeti. De hogy ki a fa tulajdonosa és vele az egész termésé, ha lombja a két szomszéd telkét egyenlően árnyékolja, gyökereivel innen-onnan arányosan táplálja a cseresnyét...?! A kérdés válaszolatlanul maradt, többé nem vitatták.