Világszerte egyre több szó esik gyermekeink érzelmi neveléséről. Néha elvi szinten fogalmazódnak meg a problémák, az olasz neorealisták pl. egyenesen arról beszélnek, hogy érzelmi jégkorszak küszöbén állunk.
A családi hatások szerepe az érzelmi nevelésben
Máskor gyakorlati gondok terelik rá a figyelmet. Ilyenkor azt keresik, mit kellene tenni annak érdekében, hogy eredményesebb legyen ifjúságunk öntudatos nevelése. Hogyan lehetne elérni, hogy nagyobb, szilárdabb legyen erkölcsi világképük, s ennek alapján magatartásuk?
Érzelemszegénység
Nem véletlen tehát, hogy egyre többet foglalkoznak mindenütt az eddig meglehetősen elhanyagolt érzelmi neveléssel. Baj azonban, hogy egyesek szemében úgy jelentkezik a probléma, mint a nevelés egyik elhanyagolt területe. Ennek következménye, hogy valami újat akarnak bevezetni, noha nemcsak az elméleti megfontolás, a gyakorlati tapasztalat is igazolja, minden, az eddigi tevékenységtől függetlenül, ráadásként jelentkező érzelmi nevelés eleve hatástalanságra van kárhoztatva. Ahhoz, hogy az erkölcsi nevelés területén szilárdabb eredményeket érhessünk el, figyelembe kell vennünk gyermekeink érzelmi elszegényedését, s azt kell felszámolnunk.
Gyermekeink érzelemszegénységének egyik forrása kétségkívül a család. A szülő nagyarányú elfoglaltsága következtében egyre kevesebb idejük marad arra, hogy a gyerekkel a feltétlenül szükséges testi gondozáson túl (étkezés, öltöztetés stb.) is foglalkozzanak. Elfoglaltságon természetesen nemcsak a munkában eltöltött időt kell érteni. Ebbe a körbe tartozik a szülők gyerekektől független szórakozása, társadalmi és társasági élete is. A gyermekek többsége érzelmileg közönyös légkörben növekedik fel, s igen gyakran tapasztalható, hogy már 10-14 éves koruk előtt egyre inkább fokozódik magukra hagyatottságuk. Nem véletlen, hogy mind az írásos feleletekben, mind a beszélgetésekben meglepően gyakran hangzik el gyerekek szájából, hogy addig, míg „kicsik voltak”, szüleik sokkal többet játszottak, foglalkoztak velük.
Hiányos meseélmény
Nemrég olvastam ezzel a témával kapcsolatos tanulságos és átfogó értekezést, és a következő kép tárult a szemem elé: Talán különösen hangzik, mégis az egyik legáltalánosabb jelenség, hogy a gyerekeknek igen hiányos a meseélményük. 185 adat elemzéséből ez az eredmény született:
édesanyja, édesapja rendszeresen mesél (hetente) 72
rendszertelenül mesél 45
a nagymama szokott mesélni 29
egyáltalán senki sem mesél 39
A képet az teszi teljessé, hogy a válaszok és más forrásból fakadó tapasztalatok szerint ebben a korban még igen nagy a gyerekek meseigénye. 10-14 éves korban már az „igazi” mesék érdeklik őket. Több esetben megfigyelte – a szerző Kelendi Gyuláné –, hogy a közösségben fegyelmezetlen, rendbontó gyerekek hogyan szelídülnek meg, milyen feszült érdeklődés tükröződik szemükben egy-egy ilyen történet elmondása alatt. A szülők többsége még könyv formában sem teremt kapcsolatot gyermeke és a mesék között. A 185 tanuló közül mindössze 23 említette meg, hogy szüleitől rendszeresen kap (születés-, névnap, karácsony) könyvet. 37 pedig ilyen igényét könyvtárban vagy barátai segítségével elégíti ki.
Családi séták
Nem sokkal differenciáltabb a kép akkor sem, ha a családban folyó érzelmi nevelést a közös séták, kirándulások oldaláról közelítjük meg. A törés egyébként itt is a 10-14 éves kor körül következik be, ahogy növekszik a gyerek, úgy maradnak el ezek a közös élmények. Nem tekinthetjük a séták közé iktatható eseménynek a praktikus, bevásárlási célokat szolgáló közös utakat, bár jellemző, ezekre is sokáig igen élénken emlékeznek vissza a gyerekek. Az előbbi 185 tanuló közül ebben a kérdésben
rendszeresen szokott a szülőkkel sétálni, kirándulni 17
ritkán szokott a szülőkkel sétálni kirándulni 35
csak akkor sétálnak együtt, ha valahova mennek (pl. rokonokhoz látogatóba stb.) 14
ha bevásárolni mennek 50
szüleivel nem szokott sétálni 60
Családi beszélgetések
Ritka a gyerekkel beszélgető szülő is. A praktikus beszélgetések (Mi volt az iskolában? Feleltél-e?) általában rendszeresek, az azonban már csak elvétve fordul elő, hogy a szülők gyermekükkel életük apróbb-cseprőbb gondjairól társalognának. Modern életünk tükröződik abban, hogy elég sokan nyilatkoznak úgy, a tévéműsorról, egy-egy sportközvetítésről, filmről szoktak vitatkozni szüleikkel. Ezt nagyon pozitívan értékelik.
A vasárnapi programról is beszámoltak a gyerekek:
mindkét szülővel együtt szervezett program 15
édesapával 6
édesanyával 11
testvérrel 28
pajtásokkal 85
egyedül töltötte szabadidejét 40
A pedagógus szerepe
Jelentős helyet tölt, illetve sokszor tölthetne be az érzelmi nevelésben a közös munka. Ez a tevékenység elsősorban a házi munkára szűkül le. Az előbb leírt adatok az én tapasztalataim és meggyőződésem alapján nagyon sok értékes útbaigazítást adnak mindennapi pedagógiai tevékenységünkhöz. Ha a pedagógus tudja, hogy melyik gyerekkel beszélgetnek ritkán odahaza, alkalmat kell találnia arra, hogy vele tervszerűen foglalkozzon. Alkalmasak erre a tanítás előtti, utáni percek, a kirándulások, a különböző egyéni megbízatások.
Azoknak, akiknek olvasmányélményük fogyatékos, időnként és „véletlenül” kölcsönözzön egy-egy könyvet a tanár (tanító) azzal: „Olvasd el a kedvemért ezt a könyvet. Kíváncsi vagyok, mi a véleményed róla, ez egyik legkedvesebb könyvem!” Meg vagyok győződve róla, hogy el fogja olvasni, sőt készségesen vállalkozik arra is, hogy ismertesse a tartalmát. Annak a pedagógusnak tehát, akinek valóban szívügye a gyerekek nevelése, legelőször megismerésükre kell törekednie. A családi hatások ismeretében egyénileg kell foglalkoznia tanítványaival. Csak így hozhatja helyre esetleges érzelmi torzulásaikat, így teheti képessé személyiségüket arra, hogy a magasabb érzések (közösség, hazaszeretet, tisztelet, munka stb.) iránt fogékonnyá váljék. Amilyen mértékben a tanuló fejlődése előrehalad, abban a mértékben válik képessé arra, hogy érzelmi megnyilatkozásait maga ítélje meg, összehasonlítva őket azokkal az erkölcsi normákkal és követelményekkel, amelyekkel tanárai (tanítói, nevelői stb.) megismertették.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.