Madonna új, novemberben megjelenő albumának számait júniusban világszerte játszották a klubokban az énekesnő hangja nélkül, figyelve a közönség reakcióit, hogy melyek a legütősebb szerzemények.
A bizonytalanság jele?
Az énekesnővel a lemezen dolgozó producer, a 28 éves Stuart Price, mivel dj-ként is aktívan tevékenykedik, magával vitte néhány bulira a legfrissebb zenei alapokat, és így tesztelte, melyek a legütősebb darabok. A számokról levették Madonna hangját, és az instrumentális vagy dubverziót pörgette a klubokban Price, miközben még kamerára is vette a bulizókat, hogy később visszanézhessék és elemezgethessék a közönség reakcióit.
„Dolgozhatsz egy számon akár 12 órán át, de garantálom, hogy ha felteszed egy buliban, 10 másodperc alatt kiderül, működik-e a dolog, vagy sem. Ezért próbáltuk ki a dalokat gyanútlan embereken Európa-szerte” – meséli Price. Sok szakmabeli számára az, hogy Madonna így akar garanciát szerezni az album sikerére, a bizonytalanság jele.
Akárhogy legyen is, Madonna és Price célja egyértelműen az, hogy minél ütősebb party-slágerekkel rukkoljanak elő az új lemezen. Legutóbbi albuma, az American Life ugyan a slágerlisták csúcsára jutott 14 országban is, de a boltokban mégis „csak” négymillió példányban kelt el. Ennek okát leginkább abban látták, hogy túl sok ballada került a számok közé, és egy igazi táncolható sláger sem volt a lemezen. A Warner által novemberre előjegyzett Confessions On A Danceflooral szeretnének visszakanyarodni a korábbi Music zenei világához, ami 2000-ben 15 millió példányban kelt el, és hosszú ideig meghatározó dalokat vitt a klubokba is. (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.