A Big Ben 150 éves

Budapest/London |

<p>Százötven éve, 1859. július 11-én szólalt meg először London egyik jelképe, a parlament óratornyának nagyharangja, a Big Ben.</p>

Az Edmund Beckett, Grimthorpe bárója tervezte harangot 1856-ban öntötték ki (először), azonban a 16 tonnás "újszülött" megrepedt. Az 1858. április 10-i újraöntés után már "csak" 13,5 tonnás lett, s az 1834-ben leégett westminsteri palota helyére épült új parlamentben, egészen pontosan az Alsóház bejáratánál lévő toronyban kapott helyet. Az már csak a beemelés 18 órát igénybe vevő művelete után derült ki, hogy ez a példány is kissé hibás, egy baleset során megrepedt. A készítők azonban gyorsan áthidalták a problémát: egy rövidebb nyelvet tettek be, amely nem érte el a repedést. A harang végül 1859. július 11-én próbálhatta ki hangját: Händel Messiásának néhány taktusa után ütötte el először az órát. A nagyharang (közkedvelt nevén a Big Ben) méltóságteljesen csak kerek órákon dolgozik, a negyedórákat felváltva kisebb harangok ütik el. (Angliában egy ennél nagyobb harang van, az a Szent Pál székesegyházban lakik.)
    A harang mellé monumentális óra került, amelynek percmutatója 4,25 méter hosszú. A becenevekre fogékony londoniak a harangot, majd az órát, s végül a tornyot is Benjamin Hall közmunkaügyi kormánybiztosról nevezték el Big Bennek. (Legendák szerint ehhez az is hozzájárult, hogy a becenevek mellett az ökölvívást is nagy becsben tartó britek egyik kedvenc bokszolójának keresztneve szintén Ben volt.)
    Az elmúlt másfél évszázadban az angol pontosság jelképe London egyik szimbólumává vált; ha arra járva világító fényt látunk az óratornyon, akkor tudhatjuk: ülésezik a parlament. Későn fekvők a BBC brit közszolgálati rádióban hallhatják a hangját: mindig a Big Ben üti el az éjfélt. Az órát hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken húzzák fel kézzel, az eljárás több mint egy óra hosszat tart. Ha egy kicsit siet vagy késik, egy szerelő a helyzettől függően egy régi egypennys érmét tesz az ingára, vagy elveszi róla: elég ugyanis ez a kicsiny súlyeltérés, hogy lelassítsák vagy felgyorsítsák az óraművet kétötöd másodperccel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?