Az Európai Unióban a három éves felsőoktatási képzés során szerezhető baccalaureatusi (BA) fokozat általában kevés az elhelyezkedéshez. Aki igazán sikeres karrierre vágyik, továbbra is ötéves képzési programot választ.
A baccalaureatusi fokozat már nem elég
Aki igényes állásra kíván pályázni, továbbra is az öt éves képzési formát választja, és diplomáját magiszteri (MA) szinten szerzi meg. A megkérdezettek háromnegyedének véleménye szerint nem elég a három éves diploma. Mindössze a vizsgálatban részt vevők 13 százaléka véli úgy, hogy esélyeit a rövidebb felsőoktatási képzés javítaná, ám ennek ellenére csak két százalékuk gondolkodik a három év után közvetlenül munkavállaláson. Annak ellenére, hogy a diákok közel 70 százaléka egyetért a kétszintű képzés lehetőségével, továbbra is megtartanák a korábbi diplomák rendszerét. Az új képzési rendben, például Németországban, mindössze a diákok 6,4 százaléka választja az új baccalaureatusi fokozatot.
A teljes körképhez hozzátartozik, hogy a német felsőoktatási intézményeknek jelenleg mindössze egyötöde kínál kétszintű képzési programot. 2010-ig azonban a bolognai folyamat keretében a korábbi vizsgáztatási rendet fel kell váltania az új baccalaureatusi és magiszteri fokozatokkal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.