45 éves az MTV Deltája

Budapest |

<p>Negyvenöt éves a Delta, a Magyar Televízió legrégebbi, de folyamatosan megújuló ismeretterjesztő műsora. A tudományos híradó az idei évre is számos újdonsággal készül:  február elején például játékos családi vetélkedőt indít, amelyre határon túli jelentkezőket is várnak.</p>

Hóviharban küszködő sarkkutató, magasba szökő vulkánkitörés, távolságot átszelő repülő, és a félreismerhetetlen szignál jelképezi évtizedek óta a haladást. A Delta az a tévéműsor, amely a Holdra szállás előtt indult, de még a Mars-kutatás korában is hétről-hétre szállítja a Földre a híreket. Egy nagy múltú sorozat, amely mindenki számára bizonyította, hogy a kutatási eredmények, a technika fejlődése teszik jobbá, élhetőbbé világunkat.

Először 1964. január 31-én jelentkezett a Delta a Magyar Televízió képernyőjén. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy ebből a műsorból ismerhették meg a tudomány és a technika legújabb eredményeit. A hetvenes években a magyar lakosság szinte kizárólag a Delta adásaiból kaphatott képet a fejlett Nyugat technikai színvonaláról és a külföldi tudományos eredményekről. A sorozat az elsők között kapott lehetőséget a színes technika használatára is, így eshetett meg, hogy 1984-ben, a műsor 20. születésnapjára Vitray Tamás még fekete-fehér riportot készített az akkor már nyolc éve színesben sugárzott Deltáról. A műsor indulása óta több mint 1500 adás készült, amelyből mintegy 40 ezer műsorpercet őriz az MTV Archívuma. Ha valaki egyben akarná végignézni az összes adást, majdnem egy hónapot kellene folyamatosan a képernyő előtt töltenie.
 
Negyvenöt esztendő alatt sokat változott a világ, sokat változott a műsor is. Ami állandó maradt: a Delta segít megismerni a világot, érdekessé és érthetővé teszi a tudományt, megmutatja, miként lesz a kutatási eredményekből mindennapjainkat meghatározó technika, jövőnket megalapozó fejlődés. Az igényes és látványos képi feldolgozás, a szakértő szerkesztőgárda megbízható ismeretei, a választékos nyelvhasználat tette és teszi máig a Deltát a tudományos ismeretterjesztés jelképévé.

A 45. születésnapját ünneplő műsor az idei évre is számos újdonsággal – születésnapi meglepetéssel – készül. A magyar televíziózás legrégebbi, de folyamatosan megújuló ismeretterjesztő műsora 45. születésnapja alkalmából játékos családi vetélkedőt hirdet: a februárban induló, háromfordulós versenyben értékes nyeremények várják a „legDeltásabb” családokat. A megmérettetésre a határon túlról is várnak jelentkezőket. A vetélkedő részletei február elejétől a műsor honlapján olvashatók.

A Delta „születésnapi” adását 2009. január 31-én, szombaton 9.40-től vetíti az m1. A műsor vendége lesz dr. Almár Iván csillagász-űrkutató, aki már az 1964-es induláskor meghívott szakértője volt a Deltának, sőt az első Holdra szállás (1969) tévéközvetítése óta számtalan jelentős űresemény kommentátora is. (www.mtv.hu/delta, csermák, mtv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?