400 ezren látták Stinget

Budapest. A rendőrség becslése szerint 350-400 000 ember zsúfolódott össze a Felvonulási téren, hogy egy Sting-koncert keretében ünnepelje a Westel T-Mobile-lá válását.

Budapest. A rendőrség becslése szerint 350-400 000 ember zsúfolódott össze a Felvonulási téren, hogy egy Sting-koncert keretében ünnepelje a Westel T-Mobile-lá válását. A rendőrség nagytekintélyű tömegbecslő szakembereit az sem zavarta a becslésben, hogy bármely Budapest térképen egy vonalzó (vagy akár cérnaszál) segítségével ellenőrizhető: a koncerthelyszín területe körülbelül 40 000 négyzetméter lehet, tehát a Hősök terétől majdnem a Gorkíj fasorig négyzetméterenként tíz embernek kellett volna állnia, ami elég kellemetlen dolog.

Ettől függetlenül este nyolc után már gyalog sem lehetett megközelíteni a Felvonulási teret, mivel a színpad felé vezető utat a rendőrök a tömeg miatt lezárták, így csak a szerencsésebbek pillanthatták meg Oláh Ibolya legendás piramisszegecses övét.

Sting új albuma, a Sacred Love egyik slágeresebb számával, a Send Your Love-val indított, az első órában kizárólag új lemezéről játszott dalokat. A második részben a Fragile után a legendás Englishman in New York következett, de elhangzott a karaoke-bárokban gyakran énekelt Roxanne, valamint a számtalanszor feldolgozott Every Breath You Take is.

A brit énekes-basszusgitáros, a Police együttes egykori vezéregyénisége koncertkörútjának egyik állomásaként érkezett Budapestre. Az esőerdők iránti olthatatlan szerelméről is ismert Sting nem először koncertezett Budapesten, legutóbb csaknem napra pontosan négy évvel ezelőtt lépett fel a Kisstadionban.

Előtte 1996-ban ugyanott, 1988-ban pedig a Népstadionban telt ház előtt szerepelt Bruce Springsteennel, Peter Gabriellel és Tracy Chapmannel együtt az Amnesty International világ körüli turnéján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?