2. PÉLDA – A NYUGDĺJ 4696 KORONÁVAL EMELKEDIK

A nyugdíjat 1999 márciusában 6718 koronában állapította meg a Szociális Biztosító. A meghatározásánál az 1994 és 1998 közti átlagkeresetet vették figyelembe, melynek a nyugdíjszámítás céljaira figyelembe vett összege 4067 korona volt. (Az „átalakítás” előtt az átlagkereset 19 215 Sk volt.

A nyugdíjat 1999 márciusában 6718 koronában állapította meg a Szociális Biztosító. A meghatározásánál az 1994 és 1998 közti átlagkeresetet vették figyelembe, melynek a nyugdíjszámítás céljaira figyelembe vett összege 4067 korona volt. (Az „átalakítás” előtt az átlagkereset 19 215 Sk volt.) A nyugdíjasnak 38 ledolgozott év alapján 63 százalék járt az átalakított átlagkeresetből. A nyugdíjkor betöltése után ledolgozott évek alapján az átlagkereset további 39,75 százaléka járt. A nyugdíj összege tehát az átlagkereset (4067 Sk) 63 %-a, azaz 2563 Sk, további 39,75 %, azaz 1617 Sk, amihez járt még az összeg 74,4 %-as és 811 Sk.

A nyugdíj összege tehát: 2563+1617++4180+811=9171 Sk

Mivel ez az összeg magasabb volt, mint az 1998. július 1-je és 2000. június 30-a közti időszakra meghatározott maximális nyugdíj összege – mely 6718 korona volt –, a kiszámított értéket csökkentették a kiszabható nyugdíj összegének felső határára, vagyis 6718 koronában határozták meg. Az időközbeni valorizációknak köszönhetően a nyugdíjas 2006 augusztusában már 11 435 korona nyugdíjat kapott. A tavaly augusztusi törvénymódosítás megszünteti a korlátozásokat, a meghatározáskor figyelembe veszik a valódi átlagkereset 10 ezer korona fölé eső részét is, és nem redukálják a meghatározott nyugdíj összegét.

A számításnál figyelembe vett átlagkereset a 4067 korona helyett 4989 korona lesz, ennek alapján a nyugdíjba vonulás napjához meghatározott összeg 9755 korona lesz.

A 2006-tól érvényes nyugdíj összegét a következő módon kapjuk meg:

– a nyugdíjba vonulás pillanatában meghatározott járadék összege 9 755 Sk

– 4 %-al, azaz 391 Sk-val (4% a 9755 Sk-ból) és 167 korona fix összeggel, havonta (9755+391+167=)10 313 Sk

– 5 %-al, azaz 516 Sk-val (5% a 10 313 Sk-ból) és 228 korona fix összeggel havonta (10 313+516+228=)11 057 koronára

– 7 %-al, azaz 774 Sk-val (7% a 11 057 Sk-ból), havonta (11 057+774=) 11 831 Sk

– 5 %-al, azaz 592 Sk-val (5% a 11 831 Sk-ból), havonta (11 831 +592=) 12 423 Sk

– 6 %-al, azaz 746 Sk-val (6% a 12 423 Sk-ból), havonta (12 423 +746 =) 13 169 Sk

– 4 %-al, azaz 527 Sk-val (4 % a 13 169 Sk-ból), havonta (13 169 +527=) 13 696 Sk

– 3,4 %-al, azaz 466 Sk-val (3,8 % a 13 696 Sk-ból), havonta (13 696+466=) 14 162 Sk

– 8,85 %-al, azaz 1063 Sk-val (8,85 % a 14 162 Sk-ból), havonta (14 162 +1063=) 15 225 Sk

– 5,95 %-al, azaz 906 Sk-val (5,95 % a 15 225 Sk-ból), havonta (15 225 +906=)16 131 Sk

A nyugdíj új, 2006 augusztusától érvényes összege 16 131 korona, mely 4696 koronával magasabb a 2006 augusztusában kapott összegnél. A különbözetet augusztusig visszamenőleg megkapja a nyugdíjas, vagyis ha márciusban megállapítják nyugdíja új összegét, akkor 7 hónapra visszamenőleg jár a 4696 korona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?