Ön szerint melyek a gömöri régió hanyatlásának okai?

Mindenekelőtt azon kell elgondolkodni, hogy a múltban és a jelenben kik képviselték-képviselik Gömör érdekeit azokon a posztokon, ahol képviselni lehetett vagy lehetett volna. Vehetem akár a második világháború utáni időszakot, a múlt rendszert vagy az 1989-es változások utánit is – úgy gondolom, nem éppen a legmegfelelőbb emberek ültek azokon a székeken, ahol döntéshozatali lehetőség segíteni ezen a régión. Most már nagyon komolyan foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, azokat az embereket kell pozícióba juttatni, akik mind a megyei, mind országos, tehát parlamenti szinten, sőt európai képviseleti fórumokon is, akik segíteni tudnak és akarnak, elkötelezetten dolgoznak Gömörért. Az is jó és hasznos lenne, ha kormányzati szinten állnának ki emberek ezért a nagyon hátrányos helyzetben lévő régióért. Nagyobb odaadást várok el a felelős emberektől. Az idei önkormányzati választások után újrarendeződnek a sorok – ebben biztos vagyok. Megyei alelnökként és a kisebbségekért felelős, regionális politikával foglalkozó rimaszombatinak nekem elvem és kötelességem változtatni a jelenlegi helyzeten. A 29 százalékos munkanélküliségi arány, az alacsonyan képzettek nagy aránya, a szociálisan hátrányos helyzetűek nagy száma, a térséget máig elkerülő befektetések hiánya, az innen külfödre vagy az ország más régióiba távozó fiatalok nagy aránya mind fenyegető jel. Ezen változtatni kell, méghozzá nagyon gyorsan.

B. Kovács István rimaszombati lakos,

a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tudományos gyűjteményeinek vezetője:

Gazdaságilag valahová a 19. század utolsó harmadába kell visszamenni, a második ipari forradalom és annak következményei jelentik a leszakadást, a régió hanyatlásának kezdetét. Ekkor Gömör a nyersanyagára épített; a fa, a vas, a nemesfémek, a kő, az agyag hazája máig is ez a vidék. Erre épült az a kisipar, amely voltaképpen rangját adta ennek a vidéknek. Mivel ebben az időszakban megindult a tőkekoncentráció, tönkrementek a kisvállalkozások. Az egyébként áldásos eredményeket hozó vasútépítés pedig tönkretette a szállításra berendezkedett réteget. Ekkor indult meg az a hanyatlás, amelyre a trianoni békediktátum csak feltette a pontot. Ez a békeszerződés megszakította azt a természetes kapcsolatrendszert, amely a Gömör–szepesi-érchegységet az Alfölddel összekötötte. Ami a társadalmi-szociális visszaesést illeti: egyrészt itt van a roma problémakör. Számomra ez a kérdés Dél-Gömörben eredendően szociális kérdés, és nem etnikai. Ennek a közösségnek, a magyarsághoz való felzárkóztatása a legnagyobb kihívás, ami előttünk áll. Ahhoz, hogy ez a közösség saját magát is kihúzza a mocsárból, valamint az együttélést is segíthessük, alapvetően az oktatás területén kell sokat tenni. Műveltség, szakképzettség, kulturális felzárkóztatás nélkül a felemelkedés nem lehetséges, ezt a cigányság vezető személyiségeinek is tudatosítaniuk kell. Gond az is, amit a 20. század traumái címen lehetne összefoglalni, tehát a Trianont követő időszak nemzetiségi feszültségei, a holokausztnak megannyi formája (hiszen jóformán eltűnt erről a vidékről a polgárság, tönkretették a parasztságot, lefejezték az értelmiséget és az egyházakat mint közösségformáló tényezőket). Mindezt a problémahalmazt most egyszerre kell összehangoltan kezelni, hogy előre tudjunk lépni. Anélkül, hogy nem lépjük át a nemzeti, felekezeti, etnikai és egyéb korlátainkat, ez nem fog menni. Nem nemzeti kérdés az itteni szegénység. Ha valaki nem látja azt, hogy itt a gömöri szlovák éppen ugyanolyan nyomorult helyzetben van, mint a gömöri magyar, akkor az nem akarja látni. Ma már nincs lehetőség nemzeti, felekezeti, etnikai győzelemre. Itt, Gömörben most vagy mindenki győz, vagy mindenki egyformán vesztes lesz. (szasz)