A somorjai Corvin Mátyás Alapiskola bajnokai

Corvin Mátyás Alapiskola járási győztes tanulói

Megnyerni egy járási tanulmányi versenyt nagy dolog. A járás összes alapiskolájából és a nyolcosztályos gimnáziumok megfelelő korosztályosainak legügyesebb tanulói között elsőnek lenni elismerést érdemel. Ha egy alapiskolában egy tanévben ilyenből több is van, erre méltán kapja fel a fejét az ember.

Bystrická Alexának kicsi kora óta kedvence az angol nyelv. A vonzalom és a tehetség mellé igyekezet is párosult, mert Alexa idén megnyerte az angol nyelv elsajátítását felmérő tanulmányi verseny járási fordulóját az 1B kategóriában, tehát a nyolcadikosok és a kilencedikesek között. Felkészítő tanára Barti Éva tanító néni.

Mókusz Zoé és Dávid Domonkos elsős koruk óta egy osztályba járnak. Érdeklődők, sokrétűek és kellőképpen ambiciózusak. Egészséges versenyszellemért sem kell a szomszédba menniük. Öntudatos, ám fegyelmezett felső tagozatossá válásukban nagy szerepe volt alsó tagozatos osztályfőnöküknek, Magdi néninek. Zoé a január 25-én Dunaszerdahelyen megrendezett matematikai olimpia járási fordulóját nyerte meg az ötödikesek kategóriájában szinte tökéletes teljesítménnyel, Domonkos pedig mögötte a 2. helyen végzett. Felkészítő pedagógusaik: Fekete Magdolna és Malá Andrea tanító nénik.

Úgy gondolom, iskolánknak, a somorjai Corvin Mátyás Alapiskolának mindennapi célja az kell hogy legyen, hogy tanulóink tudásban, jellemben gazdagabban menjenek haza, mint ahogy jöttek. Vannak, akiknek a kisebb eredményekkel is elégedettnek kell lenniük, pedig sok munka lehet mögötte. Vannak, akiknek a teljesíthetőség határa a csillagos ég. Kollégáinkkal azon munkálkodunk, hogy mindenki hozzájusson ahhoz a törődéshez, ami neki jár. Fent említett tanítványainknál az eredmény látványos és megnyugtató. Munkájukat elismerjük, és gratulálunk a sikerhez! (M. P.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?