Szicíliában kötött ki a menekültekkel teli konténerhajó

Alexander Maersk nevű dán konténerhajó
Róma/Pozzallo |

Megérkezett a dél-szicíliai Pozzallo kikötőbe keddre virradóra 108 migránssal a fedélzetén az Alexander Maersk nevű dán konténerhajó, amely több mint három napig várt utasításokra, hol köthetne ki.

A konténerhajó megkapta az engedélyt, így az éjszaka folyamán ki is kötött. Péntek reggel változtatta meg menetirányát, hogy segítségére siessen a migránsoknak Líbia partjainak közelében. 

Mivel a 113 méter hosszú konténerhajó legénysége nincs kiképezve a kikötési műveletekre, egy vontatóhajó segítségével tudott csak partot érni. A migránsok nem voltak biztonságban a konténerhajón. A tengeri fuvarozási vállalat szóvivője korábban a dán közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a fedélzeten tarthatatlanná vált a helyzet. "A hajót egyszerűen nem arra tervezték, hogy ennyi embert szállítson" - ismertette a körülményeket Palle Laursen, a Maersk Line vállalat műszaki vezetője. Mint mondta, a 25 fős legénység képtelen gondoskodni a száznál is több emberről. Inger Stöjberg dán integrációs miniszter felszólította az olasz kormányt, hogy engedje kikötni a konténerhajót, s partra szállni az embereket. Keddre virradóra meg is érkezett az engedély a kikötésre.

Továbbra is bizonytalan annak a 234 migránsnak a sorsa, aki a Mission Lifeline német civilszervezet (NGO) mentőhajóján várakozik a tengeren. A hajó csütörtökön mentette ki az embereket Líbia partjai előtt, s jelenleg Málta közelében vesztegel utasításra várva. A római kormány nem engedi partjaihoz a Lifeline-t, mivel teljességgel megtiltaná a civil mentőhajóknak migránsokkal a fedélzetükön a kikötést Olaszország kikötőiben. Spanyolország sem engedi kikötni a Mission Lifeline mentőhajóját.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?