Kapcsolj ki! Élet a mobilfüggőség után

mobilfüggőség

Ébredés után azonnal a mobilodért nyúlsz? Elalvás előtt pedig a telefon kijelzőjét látod utoljára? Kifolyik a kezedből az idő, amikor a közösségi oldalakat böngészed? Egyszóval telefonfüggő vagy? 

A szerző ezekkel a kérdésekkel próbálja felkelteni a kíváncsiságunkat, megszerezni a figyelmünket – a könyvében pedig meggyőzően érvel amellett, hogy miért érdemes újragondolni kapcsolatunkat egy új, az életünket alaposan felforgató eszközzel, az okostelefonnal. 

Elbocsátó üzenet

A könyv egy „szakítólevéllel” kezdődik, melyben a szerző, Ca­therine Price közli a megszemélyesített telefonjával, hogy szakítaniuk kell. A levél felidézi a megismerkedés körülményeit és az együtt eltöltött szép napokat. A szándékolt túlzással megírt levél célja nem a végleges szakítás, az okostelefon teljes likvidálása, hanem a kapcsolat újragondolása, az okostelefon-használat racionalizálása, az elrabolt idő visszaszerzése. A pár éve velünk élő eszköz bennünket is eszközzé tesz, a telefonfüggők fölött pedig már át is vette az irányítást. Önmagában nem az okostelefon a probléma, hiszen nagyszerű találmány, a gondot az jelenti, ha a vele való kapcsolatunk megváltozik, tulajdonképpen nélkülünk alakítja át az életünket. Az előszóban található okostelefon-függést vizsgáló teszt kitöltésével kideríthetjük, vajon eljött-e a digitális detox vagy a digitális elvonókúra ideje.

Érdekes

Tippek

A technológiai sebesség elképesztő, a könyv megjelenése óta újabb és újabb alkalmazások jelentek meg a piacon – emlékeztet a szerző. Következzen néhány tipp, hasznos forrás, ajánló Price-tól. A telefonhasználatot nyomon követő alkalmazások közül iPhone-ra a Momentet, Andoridra az OFFTIME-ot ajánlja. Az alkalmazásblokkoló alkalmazásokból a nyerő nála a Freedom (Apple-termékekre), Androidra pedig az OFFTIME. A gyerekek és a telefon viszonyának újragondolásában a magyarul is olvasható Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai – Avagy hogyan rabolja el gyermekeinket a képernyő, és hogyan törhetjük meg a varázslatot segíthet. 

Elbutíthat az okostelefon?

Az eszköz hosszú távú hatásait még nem tudjuk mérni, az okostelefonokkal felnövő generációra kifejtett hatását évek múlva kutathatják, azonban tanul­mányok sora bizonyította már be, hogy van összefüggés „az okostelefonok nagy mértékű használata (különösen a közösségi média esetében) és a neurózis, az önbecsülés, az impulzivitás, az empátia, az önazonosság, az énkép, az alvásproblémák, a szorongás, a stressz és a depresszió negatív irányú változása között”. Price elmeséli saját történetét, ahogy a férjével „digitális méregtelenítést” végeztek: az új kapcsolat a telefonnal pozitív változást hozott. A könyv két nagy részből áll: az első az Ébresztő – szándékosan provokatív felütésű, igyekszik felnyitni a mobilhasználók szemét, a második a Szakítás, melyben egy 30 napos programot javasol a szerző, amelynek köszönhetően megváltoztathatjuk a kapcsolatunkat a mobilunkkal.

Ébresztő

Az új barátunkkal kapcsolatban az egyik legmegdöbbentőbb felismerés az volt, hogy függőséget okozhat. A kiváltott hatás nem véletlen, a telefonok és alkalmazások készítői pontosan tudják, milyen hatással lesz az általuk kifejlesztett termék a felhasználókra – a neurológiai hatást is mérik. 2017-ben arról írt a New York Times, hogy a tinik kevesebb alkoholt és kábítószert fogyasztanak, az erről tudósító cikk címe: Kábítószer helyett okostelefont használnak a tinédzserek? – a szakemberek nagy része megerősítette a gyanút. Ha velünk van az okostelefonunk, nem vagyunk többé egyedül, nem kell a saját gondolatainkba merülni. Az ingyenes tartalomért a figyelmünkkel fizetünk: „A vásárlók a hirdetők. A kínált termék pedig a figyelmünk.” A Facebook 2014-ben 39 757 évnyi figyelmet kapott a felhasználóitól minden nap. Elképesztő! Ezt a figyelmet pedig valahonnan, valakitől elveszi a közösségi média. A telefonunk mind a rövid, mind a hosszú távú memóriára hatással van – az elmélyült gondolkodást negatívan befolyásolja.

A szakítás

Az első rész sokkterápiája után a szerző jó hírrel is szolgál: visszakaphatjuk az életünket. Ehhez 30 napos programot dolgozott ki, amelyet napokra lebontva részletesen ismertet. Természetesen az útmutató alakítható, személyre szabható. A négyhetes bontás fontosabb szakaszai: 1. Technológiai állapotfelmérés, 2. A szokások megváltoztatása, 3. Foglald vissza az agyadat!, 4. Az új kapcsolat.  

Catherine Price: Digitális detox – Győzd le a mobilfüggőséget. Libri Könyvkiadó, 2018. 192 oldal. Fordította: Gyárfás Vera

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?