Panoráma

"Okostelefont vettél a gyerekednek? Miért nem vettél neki rögtön egy gramm kokaint is?"

Engedjük-e tévézni a gyerekünket? Rászóljunk-e, hogy egyen rendesen az asztalnál? S megmondjuk-e neki az igazat a Jézuskáról? Aki válaszol: Vekerdy Tamás pszichológus.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. április 29. 12:08

  Vekerdy Tamás pszichológus (Gálos Viktória felvétele)

Hároméves fiunk úgy kezdett beszélni, hogy „ezt akarom”, „azt akarom”, „most akarom”, mi pedig rendre kijavítjuk, hogy nem „akarom”, hanem „szeretném”, „légy szíves” stb. Ön viszont azt írja a Kisgyerekek, óvodások című könyvében, hogy ne javítsuk ki, mondja nyugodtan, hogy „akarom”. Miért?

Mert ez az igazság. Ő akarja, nem szeretné. Ne neveljük képmutatásra! Egy ilyen kisgyerek most van a dackorszakban, számára ez a kor a saját akarat gyakorlásáról szól. Leválás a szülői burokról. Ki kell bírnunk, mert később jön egy sokkal erősebb dackorszak, a kamaszkor, amikor már ölni tudna a tekintetével. De ha normális vagyok a kamaszommal, ha szabadon engedem, akkor egy idő után ezekből a szemekből egy kedves fiatal felnőtt fog visszanézni rám. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy csak 20–23 évesen. Szóval ne akard megtörni a gyerek akaratát, legyél büszke arra, hogy akar.

Kisgyereket arra ösztönözni, hogy tartson rendet a játékai között, és rávenni arra, hogy egyen rendesen az asztalnál – ez is hiba?

A legsúlyosabb hibák egyike! Ha szép evésre akarjuk nevelni a gyerekünket, az pokoli lesz. Ne habzsolj, ne piszmogj, ne játssz az étellel, húzd közelebb a tányért… Borzalom! Így rontjuk el a közös étkezés hangulatát. Egyen úgy a gyerek, ahogy tud és akar, és egyen azt és annyit, amit és amennyit akar. Ha nem eszed meg a levest, nem kapsz húst! Miért? Azért, mert én, a szülő szeretem a levest? Az evésből nem kell problémát csinálni. Alfréd, a gyerekem kilencéves volt, amikor a nagynénje elvitte két hétre. Azzal hozta vissza, hogy milyen szépen eszik ez a gyerek. Nem akartam elhinni. Alfréd? Hiszen borzalmasan eszik! Leültünk az asztalhoz, hát látom, hogy ugyanolyan csúnyán eszik, mint eddig. De kiderült, hogy tud ő szépen enni – csak épp a nagynéninél. Miért? Mert mi, a szülei szépen ettünk otthon, és megtanulta tőlünk. Nem kell szép evésre nevelni a gyereket. Mi együnk szépen, és megtanulja tőlünk.

Mesét nézhet?

Kezdjük azzal: a látott mese nem mese, a jó mese csakis a hallott me­se. Mert mesehallgatás közben ugyanaz történik, mint játék közben: belső képkészítés. A gyerek belső képeket készít a hallott meséhez, látja maga előtt. Ezt csinálja játék közben is. Apa, ne lépj a szőnyegre, mert az a tenger! Ha a gyerek eleget játszik, és elég mesét hall, akkor kevesebbet szorong, s az agressziós szintje és a depressziós hajlama is csökken. A mese gyógyít. Ma nagyon sok gyerek úgy kerül óvodába, hogy nem tud játszani és nem tud mesét hallgatni, mert otthon állandóan a képernyőre meredt. A külső kép azonnal leállítja a belső képkészítést!  Aki minden nap hall mesét, az iskolába lépés idejére anyanyelvi fejlettségben másfél évvel előzheti meg a többieket. Márpedig az anyanyelvi fejlettség a szuverén gondolkodás alapja. A rátapadás a képernyőre súlyos probléma, az óvodások központi idegrendszerére nagyon káros, s az iskoláskorúaknak is csak korlátozott hozzáférést kellene engedélyezni, limitált időben, napi húsz percet, és – legalább ennyire fontos! – valamelyik szülővel együtt. A tévé ne elektromos bébiszitter legyen!
 

mobil
Illusztrációs felvétel - Fotó: pixabay

2018. február 21. 19:08

Háromévesen két nyelven írt, olvasott a királyhelmeci csodagyerek

Ma már nemcsak a tévéképernyő van a lakásban, hanem ott a számítógép, a tablet, az okos­telefon. Azokkal mi a helyzet?

Egy angol tudományos közlemény azzal a meghökkentő címmel kezdődik: okostelefont vettél a gyerekednek? Miért nem vettél hozzá mindjárt egy gramm kokaint is? Az agyfiziológiai vizsgálatok során ugyanis az derült ki, hogy az okostelefon olyan függőséget alakít ki, mint a kokain. Ez komoly fenyegetés. Megkerülni nehéz, de nekünk kell példát mutatnunk azzal, hogy felelősen is lehet használni. Amikor a nyolcvanas évek végén Nyugat-Németországban jártam, egy ötgyerekes családnál vendégeskedtem. Vasárnap ebédidőben ültünk az asztalnál, beszélgettünk, amikor a szomszéd szobában csörögni kezdett a telefon. Az ajtó nyitva volt, de senki meg se rezzent. A telefon újra csöngött, akkor sem állt föl senki. Miért? Mert a vasárnapi ebéd, a családi beszélgetés fontosabb volt. Kérdem én: ma hogyan használjuk a telefonunkat? Ismerjük a mértéket? Vagy állandóan előkapjuk, megnézzük, olvasgatunk és böngészünk?

Egy angol tudományos folyóiratban, a Lancet Psychiatryben két pszichológus azt javasolta a szülőknek, jobban teszik, ha elárulják a gyereknek, hogy sem a Jézuska, sem a Mikulás nem létezik, mert a kegyes hazugság többet árt, mint használ. Amikor ugyanis a gyerek rádöbben arra, hogy a Jézuska nem létezik, akkor úgy érezheti, éveken át becsapták, hazudtak neki, és megrendülhet a bizalma a szülőben. Minden helyzetben igazat kell mondanunk a gyereknek?

Én ezt lazábban kezelném. Ha azt hallja az oviban, hogy nincs Mikulás, és megkérdez erről engem, akkor elmesélem neki Miklós püspök történetét, ami a Mikulás-mítoszt ihlette. A gyerekek szeretnek ajándékot kapni, szeretik a rejtélyes eredetű meglepetéseket, de nem kell dogmatikusan ragaszkodni ezekhez a rítusokhoz. Úristen, a gyerek meglátta a karácsonyfát az erkélyen! Na és? Csináljuk viccesen, játékosan, ne görcsöljünk rá, de a szép hagyományt őrizzük meg.

A középiskolában bemagoltatták velem a benzolgyűrű képletét vagy a termodinamika második tételét, de nem tanítottak meg arra, hogy feltaláljam magam a New York-i metróban, nem tanítottak meg a környezettudatos életre, a médiatérben való tájékozódásra, a kritikai attitűdöt pedig egyenesen büntették. Mit tanácsolna egy mai középiskolásnak?

Azt, hogy öt dologra lesz szüksége a következő évtizedekben: értő olvasásra, írásra, elemi számolásra (nem a rengeteg marhaságra, amit matematika címén tanítunk ma), számítógép-használatra és angol nyelvre. Fontos lesz a kritikai érzék és a kreativitás. Amit ma követelnek az iskolában, az sajnos minden kreativitást megöl. Csiffáry Gabriellának jelent meg egy nagyszerű könyve, Magyarázom a bizonyítványom, nyolcvannyolc híres magyar embert tárgyal, és kiderül, hogy túlnyomó többségük elképesztően rossz tanuló volt! Fekete István megbukott természetrajzból, Eötvös Loránd pedig elégségesre végzett fizikából – aztán fizikai Nobel-díjra javasolták. Nem kell mindenáron jó tanulónak lenni. A tehetség nem jó tanuló. A tehetség deviáns.

Gálos Viktória felvétele
Gálos Viktória felvétele

2018. április 9. 13:40

Több mint ötezer magyar gyerek látogat szlovák alapiskolát

Budapesti ismerős meséli, hogy gyerekek hintáznak a játszó­téren, s egy kislány önfeledten azt kiáltja: Állítsuk meg Brüsszelt! Mosonmagyaróvári ismerősök gyermeke azzal jön haza az oviból, hogy Soros György az ördög, s egy tanulmányban olvasom, hogy a plakátkampány hatására a „migráns” ma már ugyanolyan szitokszó a gyerekeknél, mint a „cigány” vagy a „buzi”. Mit gondol erről?

Magyarországot egyszer már meg­bolondították, akkor antisze­mi­tává tették, és hatszázezer ma­gyar hazafit irtottak ki, mert zsidóknak minősítették őket. Ma migránsozás folyik. Adolf Hitler a Mein Kampfban pontosan leírta: ha választást akarsz nyerni, pécézz ki egy embercsoportot, egy kisebbséget, s arra irányítsd a gyűlöletet. Mi történik olyankor? Kikapcsolom az agykérget, amely mérlegel, dönt és kritikusan gondolkodik, és felszabadítom a kéreg alatti tartományokat, az érzelmek elsődleges központját, s ott van már nagyon közel a reptília agy, az agresszív őshüllő agy. Ezt nagyon könnyű felszabadítani, csak épp ezzel a gyűlölködéssel tönk­re­teszünk egy országot, egy népet, egy nemzedéket. Igen, a menekültkérdés komoly probléma, amit meg kellene oldani, de nem álválaszokkal, amelyeknek az a lényegük, hogy rettegjetek, majd a vezér megvéd benneteket. Magyarország egyszer már nagyon drágán megfizetett azért, hogy a rossz oldalra állt, Hitler mellé. Nem kellene Putyinhoz dörgölőzni, és újra elkövetni ezt a hibát.

Idén már nyolcvanhárom éves lesz. Gyakran gondol a halálra?

A jó halál kegyelmére vágyom. Lefordulni a székről, és vége. Ez nagyszerű befejezés lenne. A családtagoknak persze kellemetlenebb. Gondolok rá, igen. Az ember óhatatlanul is szembesül az elmúlással, a test öregszik, itt fáj, ott fáj. Ahogy a régi vicc mondja: ha elmúltál ötven, és úgy ébredsz föl reggel, hogy nem fáj semmid, akkor halott vagy.

Hogyan képzeli el a halál utáni életet? Mi van a halál után?

Nehezen tudom elképzelni, hogy minden megsemmisül, és nincs tovább. Materialista értelemben sem. Hiszen az ember víz és ásványi só. A halál után az egész elkezd lebomlani, és elemeiben megmarad: esőben, felhőben, növényben. Ahogy a népballada mondja: a szerelmesek sírján kinő két liliom, egymásba fonódnak, és úgy élnek tovább.

Michel de Montaigne írja: „Nem tudjuk, hol vár ránk a halál, ezért mi várjunk rá mindenhol. A halál gyakorlása: a szabadság gyakorlása.” Egyetért vele?

Zseniális idézet. Ha a halált gyakorolod, nem félsz. Mozart írta valahol az apjának: minden napodat úgy éld, mintha az volna az utolsó! Nagyszerű tanács, de nehéz megfogadni. Nekem legalábbis nem megy. Gyengék vagyunk ehhez, csetlünk-botlunk. Pedig így kellene.

Gazdag József

(Az interjú a Pátria rádióban elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.)
 

Önnek ajánljuk

Új frekvenciákat kapott a Pátria rádió

Finnország és Csehország az elődöntőben

21 millió euró miatt kockáztat 895 milliót a magyar kormány

5 év Érsekújvár volt polgármesterének

Az oroszok az amerikaiakat is legyőzték

Miből tartsuk el a gyerekünket?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?