Az elsősöknek 45 percet kellene utazniuk a szlovák iskolába, a szülők tiltakoznak

iskolabusz
Pozsony |

A Nagyszarván és a környező, dél-szlovákiai községekben lakó szlovák szülők arra panaszkodnak, hogy a gyerekeiknek mintegy háromnegyed órát kellene utazniuk ahhoz, hogy szlovák tannyelvű iskolában tanulhassanak. A közeli Somorja iskolája nem fogadja be a környékbeli községekben lakó gyerekeket, ezért a hivatalok azt ajánlják a szülőknek, hogy a bősi alapiskolába írassák be őket, ahová azonban mintegy 45 percig tartana az út.

A nagyszarvai, csallóköztárnoki, bacsfai, sárosfai, keszölcési, macházai  és felbári szülők inkább azt javasolják, hogy nyissanak szlovák osztályokat a nagyszarvai magyar tanítási nyelvű alapiskolában, ezzel azonban a község nem ért egyet.

A községi képviselők és az iskola igazgatónője azzal érvel, hogy az iskolának nincs meg a kellő kapacitása és az anyagi kerete szlovák osztályok nyitására, továbbá nincs is elegendő, szlovák nemzetiségű gyerek. Lenka Žárová, az érintett falvakban lakó szülők képviselője szerint azonban a község érvelése nem helytálló.

 

Kapcsolódó cikkünk

Žárová szerdai sajtótájékoztatóján egy felmérésre hivatkozva azt állította, hogy a nagyszarvai szlovák iskolába 12 leendő elsős járna. Hozzátette: a tanulók magasabb száma nagyobb anyagi segítséget jelentene az iskolának, amelyet pillanatnyilag a község költségvetéséből finanszíroznak. Nem jelentene gondot a kapacitás sem, hiszen az oktatási intézményt jelenleg 89 tanuló látogatja, az iskolában azonban háromszor ennyien is elférnének. „Csak a képviselők nem hajlanak afelé, hogy megnyissák ezt az iskolát” – állítja Žárová, aki szerint az ingázás Bősre nem lenne jó megoldás. „A képviselők és a polgármesterek elképzelése szerint a gyerekeknek háromnegyed órát kellene utazniuk oda, és háromnegyed órát vissza. Ráadásul nem iskolabusszal, hanem csak egy átalakított járattal, amellyel más emberek is utazhatnak” – mutatott rá Žárová, hozzátéve: egy hatéves gyerek számára az utazásnak ez a módja elfogadhatatlan. A szülők egy része ráadásul Pozsonyban (Bratislava) dolgozik, Bős pedig az ellentétes irányban van, így autóval hordani a gyerekeket iskolába nagy megterhelést jelentene.

 

Žárová szerint a község régi lakói attól félnek, hogy ha véletlenül megnyílik a szlovák iskola, a magyart be kell zárni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szülők célja nem az, hogy bezárják a magyar tannyelvű iskolát. Szerinte a szlovák osztályok segítenének a régió magyar iskoláinak, amelyek többségébe nem jár elég gyerek.  

A szülők egy petíciót is aláírtak az ügyben, amellyel jövő kedden, május 29-én foglalkozik majd a községi testület. Ha nem kapnak kielégítő választ, a Nagyszombati Kerületi Oktatási Hivatalhoz fordulnak.

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter a szerdai kormányülés után elmondta: az iskolák fenntartójának, tehát a városoknak és községeknek a feladata, hogy minden nemzetiségű szülő és gyerek igényeit kielégítsék, tehát biztosítsák a megfelelő osztályokat az iskolákban. Hozzátette: az oktatási tárcának nincsen felhatalmazása arra, hogy valamiféle szankcióval kényszerítse a fenntartót újabb osztályok nyitására. Készül azonban egy törvénymódosítás, melynek értelmében kötelezővé tennék olyan osztályok nyitását, amelyet az adott községben legalább tíz szülő vagy gyám kérvényez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?