Az embertársak iránti figyelemteljes szolgálat és gyengéd gondoskodás jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a kórházból írt vasárnapi üzenetében, amelyet a Vatikán közölt.
Ferenc pápa a kórházból a szolgálat és a gondoskodás jelentőségét hangsúlyozta vasárnapi üzenetében

A vasárnap déli Úrangyala-imádságot kísérő beszédében a katolikus egyházfő kijelentette: „hosszan tartó kórházi tartózkodásom alatt én is megtapasztalom a figyelemteljes szolgálatot és a gondozás gyengédségét, elsősorban az orvosok és egészségügyi dolgozók részéről, akiknek szívből jövő köszönetet mondok”.
A pápa hozzátette, hogy a kórházból azokra gondol, akik más és más módon közel állnak a betegekhez, és a betegek számára „az Úr jelenlétét jelzik”.
Szükségünk van a „gyengédség csodájára”, amely a próbára tett emberek számára egy kis fényt hoz a fájdalom sötétségében – írta az egyházfő.
Ferenc pápa beszédét azokhoz az önkéntesekhez intézte, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt a Vatikánban vasárnap. Huszonötezer olasz és külföldi szociális munkás, a Vöröskereszt, a katasztrófavédelem és más szervezetek önkéntesei lepték el a Szent Péter teret.
A pápa hangoztatta, hogy a piac logikája uralta mai társadalomban, „ahol fennáll a veszély, hogy minden az érdek és a haszon kritériuma alá rendeltetik, az önkéntesség prófétai, és a remény jele, mivel a rászorulók iránti ellenszolgáltatás nélküli szolidaritás és szolgálat elsőbbségét képviseli”.
Az egyházfő ismételt köszönetet mondott mindazoknak, akik imájukkal fejezik ki neki közelségüket, valamint békét szorgalmazott a világ háború dúlta térségeiben.
Ez volt az egymás követő negyedik vasárnap, hogy Ferenc pápa nem olvasta fel személyesen beszédét, amelyet ismét szöveges változatban adtak ki.
Az önkénteseknek bemutatott misét a Szent Péter téren Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa koncelebrálta a bíborosi testület más tagjaival együtt. A szabadtéri oltár fölé, a Szent Péter-bazilika központi lodzsájára kihelyezték Ferenc pápa stemmáját, amely az egyházfő jelenlétére utalt.
A misén felolvasták a pápa írta homíliát.
A Szentszék közlése szerint Pietro Parolin szentszéki államtitkár és helyettese, Edgar Pena Parra vasárnap felkereste a pápát, és „az egyházat és a világot érintő” folyó ügyekről egyeztettek. Az államtitkár minden héten meglátogatja az egyházfőt.
A szombat esti orvosi közlés szerint Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, és csütörtök óta csekély, de fokozatos javulást mutat. Az orvosok legközelebb hétfőn adnak ki közleményt.
Vasárnap este a Szent Péter téren Ferenc pápa felépüléséért mondott rózsafüzérimát José Tolentino Calaca de Mendonca bíboros vezeti, a Kulturális és Oktatási Dikasztérium prefektusa.
Hétfőtől a kúria bíborosai megkezdik a nagyböjti lelkigyakorlatot, amelynek helyszíne a vatikáni audienciaterem lesz. A Szentszék közlése szerint a rózsafüzérimát hétfőtől az audienciateremben tartják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.