Romániában ideiglenes államfő lépett hivatalba Ilie Bolojan szenátusi elnök személyében szerdán, miután az elnöki tisztségből tíz év után távozó Klaus Iohannis elhagyta az elnöki hivatalt.
Hivatalba lépett Romániában Ilie Bolojan ideiglenes államfő
![Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2025-02/romania_politics113076108038.jpg.webp?itok=edJpQtoP)
A volt államfő rövid négyszemközti beszélgetést folytatott az ideiglenes elnökkel, akinek sok sikert kívánt, és arra figyelmeztette, hogy „vigyázzon Romániára”, majd a Cotroceni-i Palota előtti téren felsorakozott díszőrség katonai tiszteletadását követően búcsút intett az őt tapssal köszöntő munkatársainak, beült autójába, és immár rendőri felvezetés nélkül távozott.
Romániában a volt államfőnek megbízatása lejárta után állami protokollingatlant, irodavezetőt és titkárt, kormányőrségi védelmet, szolgálati autót bocsátanak rendelkezésére, és a mindenkori tisztségben lévő elnök járandóságának 75 százalékára jogosult. Ezektől az előjogoktól azonban megfosztják azt a volt román államfőt, akinek azért szűnt meg a megbízatása, mert népszavazással leváltották, vagy valamilyen bűncselekményért jogerősen elítélték.
Klaus Iohannis az első román elnök, aki lemondással távozik hivatalából. Több mint tízévi regnálás után hétfőn jelentette be lemondását, miután a parlament napirendre tűzte a felfüggesztéséről szóló ellenzéki indítványt. Iohannisnak már decemberben lejárt a második ötéves mandátuma, és arra hivatkozva maradt azóta hivatalban, hogy nincs még megválasztott utódja, miután a tavalyi voksolást – nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozásra hivatkozva – érvénytelenítette az alkotmánybíróság.
Ilie Bolojan volt nagyváradi polgármester decemberben, a Bihar megyei közgyűlés elnöki tisztségét feladva vállalt szerepet a bukaresti nagypolitikában, és vette át a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetését Nicolae Ciuca pártelnök lemondása után. A Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a kisebbségi frakcióval közösen alakított kormánykoalícióban a szociáldemokraták kapták meg a kormányfői, a PNL pedig a szenátus elnöki tisztségét.
Bolojan – ideiglenes államelnöki megbízatása idejére – Catalin Predoiu belügyminiszternek adta át pártja vezetését, illetve ez idő alatt Mircea Abrudean, Kolozs megyei szenátor, a felsőház alelnöke tölti be majd az ideglenes házelnöki tisztséget.
Romániát várhatóan mintegy 100 napot vezeti majd ideglenes államfő. A kormány május 4-ére, illetve 18-ára írta ki a megismételt elnökválasztás első, illetve második fordulóját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.