Svédország három hadihajóval járulhat hozzá a NATO balti-tengeri erőinek növeléséhez, illetve a katonai szövetség azon erőfeszítéseihez, hogy megerősítse az észak-európai tengeralatti infrastruktúra védelmét a hibridháborús szabotázsakciók ellen – közölte vasárnap a svéd kormány.
Svédország három hadihajóval járulhat hozzá a NATO balti-tengeri jelenlétének megerősítéséhez
A közlemény szerint a svéd hadsereg egy Saab ASC–890-es felderítő repülőgéppel, a parti őrség pedig négy hajóval járul hozzá a Balti-tenger ellenőrzéséhez, további hét hajó készenlétben áll.
Ez lesz első alkalom, hogy a NATO-hoz márciusban csatlakozott Svédország fegyveres erőkkel segíti az észak-atlanti szövetség védelmi és katonai elrettentést célzó erőfeszítéseit – fűzték hozzá.
Az elmúlt hónapban hibrid hadviselésre jellemző incidensek sorozata történt a Balti-tengeren, távközlési és elektromos kábeleket rongáltak meg. A NATO a tavalyi év végén jelentette be, hogy erősíti a jelenlétét az érzékeny területeken, ahol Oroszországnak több NATO-tagállammal – Finnországgal, Svédországgal, Dániával, Németországgal, Lengyelországgal, Litvániával, Lettországgal és Észtországgal – közös partvidéke van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.