Japán külügyminiszter: a NATO-jellegű ázsiai katonai védelmi szövetség egy hosszabb távú megfontolást igénylő „jövőkép”

Isiba Sigeru

Isiba Sigeru új japán kormányfő felvetése egy NATO-jellegű ázsiai katonai védelmi szövetség megalakításáról egy hosszabb távú megfontolást igénylő „jövőkép” – jelentette ki Ivaja Takesi japán külügyminiszter szerdán Tokióban.

„Meglehetősen nehéz volna most megalakítani egy olyan szervezetet Ázsiában, amely kölcsönös védelmi kötelezettségeket írna elő a tagok számára. Valamint egy ilyen terv megvalósításához alaposan mérlegelni kell a közép- és hosszú távú kiadásokat” – tette hozzá a külügyminiszter egy sajtótájékoztatón. 

A volt védelmi miniszter Isiba részben azzal nyerte meg az elnökválasztást a kormányzó Liberális Demokrata Pártban (LDP), hogy az ország védelmi megerősítését ígérte, ezen belül felvetette egy NATO-jellegű, ázsiai katonai-védelmi szövetség megalakítását.

Isiba a Hudson Institute washingtoni kül- és biztonságpolitikai elemzőintézet számára írt cikkében azt írta: Ázsiában „valószínűleg háborúk fognak kitörni”, miután „a kontinens nem rendelkezik a NATO-hoz hasonló katonai védelmi szövetséggel”, márpedig egy ilyen „Kína elrettentéséhez” elengedhetetlen. 

A japán külügyminiszter hozzátette: a kormány továbbra is fenntartja azon álláspontját, miszerint az ország háborúellenes alkotmányának megfelelően nem gyakorolhatja a kollektív önvédelemhez való jogát kizárólag más országok védelme céljából.

Ivaja Takesi szerint egy ilyen új védelmi szövetség megalakításánál „kellőképpen figyelembe kell venni” az indiai-csendes-óceáni térség országai közötti eltérő politikai és gazdasági rendszereket és a biztonságpolitikai sokféleséget is.

Amerikai tisztségviselők és Japán térségbeli szövetségeseinek tisztségviselői is kétkedve fogadták a gondolatot, hogy egy NATO-jellegű ázsiai katonai védelmi szövetség egyhamar megvalósulhat. 

Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai külügyminiszter október 1-jén kijelentette, hogy Újdelhi nem ért egyet az új japán miniszterelnök elképzelésével. Japánnal ellentétben India soha nem állt szerződéses szövetségben más országokkal, és nem is gondolkodik ilyenen. India és Japán történelme és helyzetkezelési módszerei eltérőek – mondta a Carnegie Endowment for International Peace washingtoni székhelyű független agytröszt rendezvényén. 

A japán külügyminiszter hangoztatta: Japán folytatni fogja a többoldalú biztonsági együttműködések kiépítését, és az „ázsiai NATO ötlete nem egy adott ország ellen irányuló törekvés". Hangsúlyozta, hogy szükséges a status quo erőszakos megváltoztatására irányuló egyoldalú kísérletekkel szembeni „elrettentés” megerősítése, de fontos az országok közötti párbeszéd fenntartása is a bizalom kiépítése és a feszültségek növekedésének megakadályozása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?