John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke

John Swinney

John Swinney korábbi miniszterelnök-helyettes lesz Skócia következő kormányfője, miután hétfőn ő vette át a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetői tisztségét.

Swinney elődje, Humza Yousaf egy hete jelentette be, hogy távozik az SNP és így a skót kormány éléről. Döntésének előzményeként Yousaf felmondta az SNP és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, mire a zöldpárti miniszterek kiléptek a kormányból és csatlakoztak a Skóciában ellenzékben lévő Konzervatív Párt Yousaf személye ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítványához.

A szavazást végül nem tartották meg, mivel Humza Yousaf múlt hétfőn bejelentette lemondását, elismerve, hogy alábecsülte azokat az indulatokat, amelyeket a Zöldekkel folytatott kormányzati együttműködés felmondásáról – és ennek előzményeként a hosszú távú környezetvédelmi célok visszavonásáról – hozott döntése szított az SNP eddigi zöldpárti szövetségesei körében.

A hétfő délután lejárt nevezési határidőig senki nem jelentette be hivatalosan, hogy indulni kíván a pártvezetői tisztségért. Így a 60 éves John Swinney ellenjelölt nélkül lett a Skót Nemzeti Párt új vezetője, és várhatóan a héten átveszi a miniszterelnöki posztot.

Swinney 2000 és 2004 között is az SNP vezetője volt, de akkor belső viták miatt távozott.

Yousaf elődjének, Nicola Sturgeonnek a kormányában ugyanakkor kilenc évig miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltött Swinney, közben nem egészen egy évig megbízott pénzügyminiszter is volt.

A mérsékelt balközép politikai hozzáállásáról ismert John Swinney egy éven belül az SNP harmadik vezetője és a harmadik skót miniszterelnök lesz.

Nicola Sturgeon tavaly februárban teljesen váratlanul bejelentette, hogy lemond az SNP vezetői tisztségéről és a skót miniszterelnöki posztról.

Akkori indoklásában több okot is felsorolt, de azt nem említette, hogy lemondásának köze lenne a Skót Nemzeti Párt finanszírozása ügyében folyó vizsgálathoz.

A vizsgálat 2021-ben indult, miután bejelentés érkezett a hatóságokhoz 667 ezer font (304 millió forint) adomány ügyében. Ezt az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtötte, a párt számláin 2019 végén azonban csak 97 ezer font volt.

A vizsgálat során Nicola Sturgeont és férjét, Peter Murrell korábbi SNP-pártigazgatót is őrizetbe vették. Murrell ellen a Skót Nemzeti Párt vagyonának elsikkasztásához kötődő gyanú alapján a minap vádat emeltek.

A 17 éve kormányzó SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása. Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?