Litvániában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

litvania

Megkezdődött vasárnap Litvániában az elnökválasztás második fordulója, amelyben a hivatalban lévő államfő, a voksolás esélyesének tartott Gitanas Nauseda és a jelenlegi miniszterelnök, Ingrida Simonyte mérkőzik meg egymással.

Mintegy 2,4 millió embert várnak az urnákhoz.

A május 12-én tartott első fordulóban Nauseda a szavazatok 44,19 százalékát, míg Simonyte a voksok 19,78 százalékát szerezte meg.

A két jelölt több kérdésben – a többi között biztonsági kérdésekben és külpolitikában – ugyanazt az álláspontot képviseli.

Annak ellenére, hogy Oroszország többször is közölte, nem áll szándékában megtámadni egyetlen NATO-tagállamot sem, az ELTA/Baltijos Tyrimai által készített közvélemény-kutatás szerint a litvánok mintegy fele lehetségesnek vagy nagyon valószínűnek tart egy orosz támadást. A kampányban mindkettő, a második fordulóba jutott jelölt azt mondta, hogy tart otthon élelmiszerkészleteket szükség esetére. Emellett mindketten támogatják azt is, hogy Litvánia az idénre tervezett 2,75 százalékról bruttó hazai terméke (GDP) 3 százalékára emelje védelmi kiadásait. A mindössze 2,8 millió lakosú Litvánia közvetlenül határos az Oroszországhoz tartozó exklávéval, a Kalinyingrádi megyével.

A litván rendszerben az államfőnek végrehajtó szerepe is van. Ő a fegyveres erők főparancsnoka, ő vezeti az ország legfelső védelmi és nemzetbiztonsági testületét, és képviseli országát az EU- és NATO-csúcstalálkozókon. A kormánnyal közösen alakítja az ország kül- és biztonságpolitikáját, törvényeket vétózhat meg, és beleszólása van Litvánia legfőbb köztisztviselőinek kinevezésébe, mint például a bírák, a legfőbb ügyész és a jegybankelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?