A Hlas cáfolja, hogy az SaS-szel és a PS-szel akarna kormányozni

pellegrini k

Peter Pellegrini, a Hlas elnöke cáfolta, hogy az SaS-szel és a jelenleg parlamenten kívüli Progresszív Szlovákiával (PS) készül kormányt alakítani a választás után, az ilyen állításokat hazugságnak nevezte.

„A Hlas a saját útját járja. Az ország nem mehet hátrafelé, előre kell tekintenünk” – jelentette ki Pellegrini a közösségi hálón közzétett videófelvételen. Leszögezte, pártja nem akar olyanokkal szövetkezni, akik a jelenlegi káoszért felelősek.

„Logikus, hogy ezek közé tartozik az OĽaNO, vele végérvényesen kizártuk az együttműködést. Ugyanúgy elég nehezen tudjuk elképzelni az együttműködést Eduard Hegerrel, aki még ma is élő adásban rombolja az országot” – tette hozzá keddi sajtótájékoztatóján a Hlas-SD elnöke. Mint mondta, nagy felkiáltójel villog az SaS neve mellett is, hiszen a párt még sosem bírt ki egy teljes ciklust egyetlen kormányban sem.

Pellegrini bírálta a megbízott kormányt és a koalíciót, mert nem fogadott el olyan törvényeket, amelyek mérsékelnék a drágulást és segítenének az embereken. Hozzátette, hogy a pártjából Erik Tomáš törvényjavaslatot terjesztetett elő a július 1-jei nyugdíj-valorizációról, említette a Hlas-SD másik tervezetét is, mely szerint a szülő hozzájárulást kapna, ha helyszűke miatt nem tudja elhelyezni gyerekét az óvodában. A javaslat második olvasatba került, és Pellegrini visszautasítja Heger bírálatát, hogy nem rendszerszintű megoldásról van szó.

Pellegrini szerint a megbízott kormány fütyül az emberekre és csak a választási kampánnyal törődik. Szerinte a szeptemberi választásig leáll a törvényhozás, mert minden egyes parlamenti szavazás teljesen kiszámíthatatlan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?